Hallgassa élőben!
2021. 09. 10. 06:30 |

Egyszer csak megindultak. Nem gurigáztak ki minket, de jöttek, ívelgettek, cselezgettek. Kettő egy volt ide, ők, az andorrai válogatott tagjai mentek az egyenlítésért, mi pedig beálltunk bekkelni. Ők vérszemet kaptak, mi majdnem összeroskadtunk a „teher” alatt. Pánikoltunk, könyököltünk, sárga lapokat kaptunk, görcsösen őriztük az eredményt, a 2-1-et Budapesten.

A heves andorrai attak csak pár percig tartott, a hatása mégis letaglózó volt. Az ellenfél elhitte, hogy akár ki is egyenlíthet a Puskás-arénában. Végül nem tette, mert sikeresen tartottuk meg az előnyt, szereztük meg a három pontot. Hiába kapott vérszemet Andorra, visszavertük a lelkesedését.

Albániában nem kellett nyolcvanhét perc ahhoz, hogy az ellenfél elhiggye, van keresnivalója. Ők rögtön nekünk estek, csak idő kérdése volt, mikor szereznek gólt. A magyar válogatott formája alapján jobb, hogy a hajrában esett az az egyetlenegy. Ki tudja, milyen bonyodalmak támadnak, ha az összes helyzetüket belövik, mi biztosan jobban jártunk ezzel az egy bekapott góllal. Már csak azért is, mert a sorrendről a pontok után a gólkülönbség dönt, és ha Albánia minden második helyzetét kihasználja, akkor most sokkal szomorúbbak vagyunk.

Így sem vagyunk boldogok. Nincsen rá okunk.

Nagyon tud fájni az, amikor a kis csapatok vérszemet kapnak,

betolnak minket a saját térfelünkre, és elhitetik velünk azt, amit lelkünk mélyén mi is sejtünk, hogy milyen irgalmatlanul nagy mázlival jutottunk ki a 2016-os és az idei Eb-re, és hogy milyen borzasztóan törékeny, sebezhető és kiismerhető a mi csapatunk.

A franciák és a németek elleni döntetlenből téves következtetéseket vontunk le, rosszul kódoltuk a nyári Európa-bajnokság üzenetét, elhittük, hogy jöhet bárki, minket nem lehet megtörni, mert Németországban sem lehetett, Schäfer gólja megmutatta, hogy velünk nem lehet szórakozni, mert nekünk van tartásunk.

Most, mintha nem lenne. Az angolok elleni hazai kiütés megmutatta, hogy éppen ez nincsen nekünk. Elég volt egy negyedórás megingás, és azóta görcsös önbizalomhiányban szenvedünk, pedig már kezdtük azt hinni, hogy elmúltak azok az idők, amikor Izlandot, Liechtensteint, a Feröer-szigeteket és korábban Andorrát sem tudtuk legyőzni.

A vb-selejtező sorozat utolsó négy fordulójában nem a magyar továbbjutás dől el, annak szerintem már lőttek. A hajrá mutatja meg, hogy mire számítsunk a közeljövőben: mi leszünk a kicsik, akik vérszemet kapnak a nagyok ellen?
Talán nem.

Hozzászólások