2020. 08. 15. 06:30 | [email protected]

Végre nem kívülállóként, semleges nézőként szurkolhatunk a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében! Mert

van, sőt vannak magyarok a legjobb négy között,

az RB Leipzig kevesek által megtippelt, bár sokak által remélt győzelmével az Atlético Madrid felett Gulácsi Péter, a világ egyik legjobb kapusa is bizakodhat a trófea elnyerésében, s ha netán még Willi Orbán is pályára lépne kedden a PSG elleni elődöntőben, akkor két magyart láthatnánk a lisszaboni José Alvalade stadionban. Egy harmadikat pedig a kispadon, hiszen a párizsiak másodedzőjét Lőw Zsoltnak hívják.

Sokszor leírtam már, mennyire émelyítőnek, már-már gyomorforgatónak tartom, amikor valamelyik honfitársam így kommentálja a Barcelona, Real Madrid, Liverpool, Roma, Juventus (a nem kívánt csapatnév törlendő) aktuális sikerét: „Ezt a meccset is behúztuk!” Vagy: „Rúghattunk volna több gólt is…” Így, többes szám első személyben. Mintha bármi közünk is lenne ezekhez a klubokhoz. Jó, jó, tudom én, ez a szegénység, a futballnyomor királyi többese, időtlen idők óta nincs a nemzetközi mezőnyben számottevő futballcsapatunk, játékosunk – talán most már Szoboszlai Dominik, de ne kiabáljuk el! –, akinek lehetne szurkolni, ezért helyettesítjük a régmúlt óriásait, Puskást, Kocsist, Albertet, Benét, de még Nyilasit, Détárit, Kiprichet is Messivel, Ronaldóval, Mbappéval, Pirlóval, Ibrahimoviccsal, és húzzuk magunkra a Barca, a Juve, a Liverpool, a Bayern mezét, sálát, sapkáját, jobb híján. Ilyesmi az ötvenes, hatvanas, hetvenes években elképzelhetetlen lett volna – már csak azért is, mert a merchandising fogalma még ismeretlen volt –, amikor a Fradi, az Újpest, a Honvéd egyenrangú klubnak számított a fent nevezett egyletekkel.

No de, most ott van Gulácsi Péter és Willi Orbán, szóval: hajrá, Lipcse! Mint ahogy 1978-ban is szorítottunk a BEK-döntőben a belga Bruges-ért, no, nem azért, mintha annyira imádtuk volna Belgiumot, hanem mert náluk játszott a disszidens Kű Lajos – akinek a nevét sikerült a kilencven perc alatt egyszer sem kiejtenie Vitraynak… És azon sincs mit csodálkozni, hogy az 1986-os BEK-fináléban az amúgy mifelénk nem túl népszerű Steaua Bucurestinek szurkoltunk, hát persze, hogy Bölöni László és a mester, Jenei Imre miatt. No és a hetvenes évek elején sem csupán Johan Cruyff és lobogó hajú társai okán bolondultunk bele a „totális” Ajaxba, az sem volt közömbös, hogy egy Kovács István nevű, temesvári születésű, kolozsvári illetőségű úr ült a hollandok kispadján. (Aki október 2-án ünnepelné a századik születésnapját, ha nem távozott volna el közülünk huszonöt éve.)

Tehát bármennyire is szemet gyönyörködtető Lewandowski, Sterling, Neymar vagy Papu Gómez játéka, azért mennyire más egy olyan csapatnak szurkolni, amelynek honfitársunk áll a kapujában, vagy annak a Salzburgnak a játékát csodálni, amelynek legjobbja bizonyos Szoboszlai Dominik.

Mégiscsak a mi kutyánk kölykei…

 

Hozzászólások