12°
22°
11°
2018. 07. 21. 06:30 | [email protected]

Javíthatatlan álmodozó vagyok, pontosan olyan, mint Fekete István zseniális regényének, a Tüskevárnak a főhőse, Ladó Gyula Lajos, a Tutajos. Már hosszú-hosszú évek óta arról álmodozom, amikor elindul az aktuális NB I-es labdarúgó-bajnokság, hogy majd most! Most végre ugyan olyan magas lesz a nívó, mint anno az én csodálatos gyermekkoromban, a hatvanas években, amikor hemzsegtek a honi csapatokban jobbnál jobb futballisták, és csak a Rejtő-regényekből tudtuk, pontosan mit is takar az idegenlégiós kifejezés…

Lényegében minden adott ahhoz, hogy a magyar bajnokság ne csak izgalmas, hanem végre színvonalas is legyen.

Szebbnél szebb stadionok épültek/épülnek, néhány verbális ütközetet leszámítva nincsenek komoly balhék a lelátókon, a játékosok jól keresnek, lehet finom rántott húsos szendvicset és jóféle csapolt sört kapni a büfékben, szóval szinte minden olyan, mint a régi szép időkben. Kivéve a legfontosabbat, a játék minőségét. De miért ne ez a szezon hozná meg a hőn áhított változást? Nem tiltja senki és semmi, hogy a játékosok minőségi futballal, közönségszórakoztató játékkal rukkoljanak elő!

Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez nem csupán elhatározás kérdése, mert ha az lenne, akkor nyilván világklasszis lenne minden magyar vagy Magyarországon játszó futballista. Sajnos olyan nincs, hogy valaki átbucskázik a fején és Cristiano Ronaldóvá változik, de a szurkolók értékelik, ha a focisták kiköpik a tüdejüket a pályán, küzdenek, hajtanak, akarnak, meghalnak a csapatukért. Ahhoz, hogy elismerjenek, szeressenek, nem kell feltétlenül a füleden pörgetned a labdát – ha erre lenne szükség, hogyan tartozott volna a Fradi-szurkolók legnagyobb kedvencei közé Dalnoki Jenő vagy Simon Tibor?
Futballt szerető barátaim többsége nem érti, lükének tart, amiért szívesebben nézek NB I-es focimeccset a tévében, mint angolt, franciát, olaszt, németet, spanyolt. Valamilyen módon több csapathoz is kötődöm, személyesen ismerek edzőket, játékosokat, drukkolok nekik, együtt örülök velük a győztes meccseik után, szomorkodom, amikor vesztesként hagyják el a pályát…

Hogyan mondhatnám el ezt, mondjuk a francia bajnokság kapcsán? Na ugye!
Olyan, amilyen, de – kövezzenek meg érte –, szeretem a magyar focit, s ma odaülök majd a képernyő elé és megnézem délután a Puskás Akadémia–DVSC, este pedig a Mol Vidi–Kisvárda meccset – de hogy kinek szurkolok, azt nem árulom el…

Hozzászólások