12°
22°
11°
2018. 09. 15. 06:30 | [email protected]

Hej, de hihetetlenül gyorsan rohan az idő! Pontosan úgy, mintha Usain Bolt vágtázna vele… Éppen harminc esztendeje annak, hogy egy párás, hűvös szöuli hajnalon elindultunk a magyar öttusacsapattal, Dobi Lujóval, Fábián Lacival, Martinek Janival, Mizsér Attilával az olimpiai falutól másfél órányi buszozásra lévő impozáns lovardába, hogy megkezdjük dicsőséges hadjáratunkat a nyári olimpiai játékokon.

Akkor persze még nem tudtuk, hogyan is végződik számunkra a legfontosabb verseny, de azt igen, hogy a mi csapatunk – ha nem jön közbe valami észbontó esemény, mondjuk, egy háromlábú ló „személyében” – szinte legyőzhetetlen. Ennek ellenére nem lenne igaz, ha azt írnám, vidáman, oldott hangulatban, tréfálkozva, nevetgélve buszoztunk a cél felé. Inkább a szótlanság, az elmélyülés volt az úr, mindenki bámult kifelé az ablakon, s csakis a Jóisten tudta, hogy kinek, merre járnak a gondolatai…

Abban az évben minden komoly versenyt mi nyertünk, Fábián „Joel” végigverte a mezőnyt, csapatunk fényévnyire eltávolodott a többiektől, de mint ahogy már számtalanszor megtapasztaltuk, amíg az utolsó futó célba nem ér, minden lehetséges az öttusában (is). Ezért nem akartunk előre inni az aranyakra – igen, így többes számban: aranyakra!

Mert mi kettőért utaztuk át a fél világot,

azért repültünk a szöuli olimpiára, hogy ott kétszer játsszák el tiszteletünkre a Himnuszt!

…és akkor Joel kihúzta a kalapból a „háromlábú” ló, Waldfee nevét. Lett nagy riadalom, mivel a „táltos” az első fordulóban a lengyel Maciej Czyzowiczcsal majdnem az összes akadályt megkurtította – ám Joel végig erélyesen irányította a pályán, és összehozott annyi pontot, amennyivel életben tartotta a csapat aranyesélyét, miközben az egyéni elsőségért vívott harcból lényegében kiszállt. Sportemberi nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a következő négy tusában szívét-lelkét kitette a csapat sikeréért!

Ettől kezdve már nem is volt pardon, ment minden, mint a karikacsapás! A srácok zseniálisan forgatták a párbajtőreiket, fantasztikusan úsztak, a lövészetben hozták a kötelezőt, majd a rendkívül nehéz, kacifántos futópályán esélyt sem hagytak az ellenfeleknek, elverték őket, mint jég a határt! Kettőből – kettő, mivel Martinek Jani nyerte az egyénit! Hogy a versenyt követő bankettet is mi nyertük – abban semmi meglepő nem volt.

„Amerre mi járunk, bámul a világ!” – énekeltük önfeledten, szinte hibátlanul…

Hozzászólások