Hallgassa élőben!
2020. 12. 03. 06:30 | [email protected]

„Törőnek most majd kijön a lépés.” Apám – persze Újpest-drukker – barátja rendre így bizakodott a nyolcvanas évek elején egy-egy válogatott mérkőzés előtt. Törőnek azonban súlyos autóbalesete után, sajnos, mind ritkábban jött ki a lépés, Mészöly Kálmán, majd Mezey György egyre gyakrabban cserélte le, vagy küldte eleve csereként pályára.

Kik szerepeljenek a mindenkori válogatottban: a közmegegyezés szerinti legjobb játékosok, vagy azok, akik aktuálisan jó formában vannak?

A dilemma egyidős a labdarúgás történetével.

A kérdést úgy is feltehetjük: élvezze-e az a futballista a bizalmat a válogatottban, aki a klubjában nem vagy csak alig kap lehetőséget.

Marco Rossi igyekszik magát elvekhez kötni, de nem mereven, mindenáron. Kimondta például, hogy a magyar másodosztályból nem hajlandó senkit sem behívni, mert amondó, NB II-es meccseken nem lehet felkészülni nemzetközi tétmérkőzésekre (lássuk be, ebben van igazság), mindenekelőtt Dzsudzsák Balázs és Korhut Mihály előtt ezért záródott be a válogatott kapuja. Ugyanakkor Szalai Ádámhoz, Willi Orbánhoz és Nagy Ádámhoz akkor is ragaszkodott, amikor a klubjaikban alig, sőt egyáltalán nem játszottak. Szalai Ádám esete egyedi, nem azért lett kegyvesztett Mainzban, mert „nem fér bele a szakmai elképzelésekbe”, hanem mert nem egyezett bele az újabb fizetéscsökkentésbe. Nagy Ádám és Willi Orbán viszont szép példáját mutatja annak, hogyan kell működnie a válogatottban és a klubban nyújtott teljesítménynek.
Kölcsönhatásban.

Willi Orbán szeptemberben és októberben jobbára csak a válogatottban jutott szóhoz, ott lendült játékba, hogy aztán visszakerüljön a Lipcse kezdőtizenegyébe, még jobb formába lendüljön, aminek a válogatott is hasznát látta. Nagy Ádámot már-már kezdték kikezdeni Bristolban, erre kedden szép és győztes gólt rúgott (bal lábbal!), végigjátszotta a QPR elleni találkozót, s a három pontnak köszönhetően a Bristol visszakapaszkodott a dobogóra.

Marco Rossi arra is nagyszerűen érzett rá, hogy a Ferencváros hétről hétre kemény nemzetközi meccseken edződő játékosaira a válogatottban is bátran oszthat nagyobb szerepet, az addig is rendszeresen kerettag Lovrencsics Gergő mellett Dibusz Dénes, Botka Endre és Sigér Dávid is egyre több szerepet kapott. S mindannyian éltek a lehetőséggel.

Nem kettős terhelés ez, hanem dupla öröm. Hogy ez így természetes? Hát persze! Sajnos, ez sem volt mindig egyértelmű az elmúlt évtizedekben.

Címkék

Hozzászólások