sorsoltak az Euroligában

2019.11.06. 12:30

Spanyol és görög ellenfelei lesznek Gurisattiéknak

Női vízilabda Euroliga – Mindhárom magyar csapatnak utaznia kell a következő körben

MTI

Gurisatti Gréta volt a legeredményesebb öt góljával Fotó: ZsE

Az UVSE spanyolországi, a Dunaújváros görögországi, a BVSC pedig olaszországi csoportba került a női vízilabda Euroliga következő körének keddi sorsolásán.

Az európai szövetség (LEN) közleményéből kiderül, hogy a legnehezebb dolga minden bizonnyal az UVSE-nek lesz, hiszen a spanyol Sabadell otthonába látogat, amely 2010 óta ötször nyerte meg az Euroligát, és jelenleg is címvédő.

Ezúttal nem kerülhettek össze azok a csapatok, amelyek az elmúlt hétvégén azonos selejtezőcsoportban szerepeltek. A november 30-án és december 1-jén sorra kerülő mérkőzéseket követően mind a négy kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

A csoportbeosztás:

  • E csoport (Athén):

  • Olimpiakosz Pireusz (görög), Dunaújvárosi Főiskola, CN Mediterrani (spanyol), CN Mataro (spanyol)

  • F csoport (Sabadell):

  • Sabadell (spanyol), UVSE, UZSC Utrecht (holland), SIS Roma (olasz)

  • G csoport (Kirisi):

  • Vouliagmeni (görög), Plebiscito Padova (olasz), Kinef Kirisi (orosz), ZVL Tetteroo (holland)

  • H csoport (Catania):

  • Orizzonte Catania (olasz), Dinamo Uralocska (orosz), Saint Andreu (spanyol), BVSC-Zugló

    vezető képünk archív

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában