Nemzetek Ligája

2018.11.12. 17:59

Rossi: hat pont megszerzése a cél

A nemzeti csapat csütörtökön 20.45-től játszik az észtekkel a Groupama Arénában, vasárnap pedig ugyanott a finneket fogadja a záró fordulóban.

Budapest, 2018. szeptember 11. Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Magyarország - Görögország mérkõzés kezdete elõtt a Groupama Arénában 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar labdarúgó-válogatott számára hat pont megszerzése a cél utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzésén – hangsúlyozta Marco Rossi szövetségi kapitány Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Rossi elmondta, Sallai Rolandra és Fiola Attilára sérülés miatt nem számíthat ezen a héten, míg Kádár Tamás és Ugrai Roland nem csatlakozott még a kerethez.

„Remélem, hogy nem lesz nagy gond a hiányom a pálya szélén” – utalt arra, hogy az észtek ellen csütörtökön nem ülhet le a kispadra az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt, mivel sportszerűtlenül viselkedett a görögök elleni idegenbeli összecsapáson.

Elárulta, a csütörtöki mérkőzésen a másodedző Cosimo Inguscio irányítja a csapatot, és ő bízik segítőiben.

„Ismerjük az észtek játékát, reméljük, ezúttal nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint Tallinnban”

- emlékeztetett a 3-3-as döntetlennel záruló összecsapásra.

Hozzáfűzte, nagyon sajnálja a helyzetet, amelyet a magyar szövetségnek (MLSZ) okozott az eltiltással, hiszen ezzel nehéz helyzetbe hozta az egész csapatot. Ugyanakkor elmondta, az MLSZ-től minden támogatást megkapnak a sikeres szerepléshez.

„Nem viselkedem másként a pályán kívül, mindig ugyanolyan a személyiségem. Tudom, hogy sokszor balhézom a kispadnál, de igyekszem úriember módjára viselkedni, hisz tisztában vagyok vele, hogy egy országot képviselek” – mondta Marco Rossi.

Leszögezte:

ha nem jönnek az eredmények, azért őt terheli felelősség, de nem akar arra gondolni, hogy együttese akár a negyedik helyre is visszacsúszhat, amely a kiesést jelentené a D osztályba.

„A célunk hat pont megszerzése az itthoni két mérkőzésen, hogy ezáltal visszaszerezzük a szurkolók bizalmát, és támogatásukkal a későbbiekben kijussunk az Európa-bajnokságra” – közölte.

Kitért rá, nincs rajta nyomás az MLSZ részéről, hogy kit hívjon be és kit játszasson. Kizárólag ő és a stábja döntenek arról, hogy ki szerepeljen.

A keretbe most visszatérő Dzsudzsák Balázsról úgy fogalmazott, a következő három napban mérlegelik majd a lehetőségeket a játékával kapcsolatban. Mint Rossi elmondta, amíg Dzsudzsáknak nem volt klubja, keresett egy kapitányt, akit Szalai Ádám személyében talált meg, ám amikor Dzsudzsák kezdőként lép pályára, akkor ő viseli majd a karszalagot.

Mint mondta, Szalai megítélése nem változott a szemében, változatlanul pozitívan tekint a csatárra, hiszen tisztelettel, alázattal és odaadással viszonyult a válogatotthoz.

Rámutatott: még segítség is lehet az együttesnek, hogy két ilyen vezető személyiség is rendelkezésre áll.

„A negyedik hely szóba sem jöhet, nem lefelé nézünk, próbálunk pozitívak lenni” – fogalmazott Nagy Ádám. – „A legfontosabb a szurkolók miatt, hogy maximális pontszámot szerezzünk, és így minél előrébb végezzünk.”

Visszautalt az észt meccsre, és mint elmondta, három kapott góllal nagyon nehéz győztesen elhagyni a pályát nemzetközi szinten.

„Mindhárom gól csapatszintű dekoncentráltságot mutatott, ha odafigyelünk, ezeket mind-mind el tudjuk kerülni” – emelte ki.

A magyar válogatott négy játéknapot követően négy ponttal harmadik helyen áll a C osztály 2. csoportjában, és már nem végezhet a kvartett élén, azaz nem juthat fel a B osztályba. A nemzeti csapat csütörtökön 20.45-től játszik az észtekkel a Groupama Arénában, vasárnap pedig ugyanott a finneket fogadja a záró fordulóban.

Borítókép: Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya.

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!