Sport

2010.02.01. 03:29

Remek gyakorlás

Dunaújváros - A Vodafone női OB I-es vízilabda-bajnokság előrehozott fordulóiban nagy különbségű győzelmeket szerzett szombaton a DF Elco DVCSH együttese a Héraklész I utánpótlás-válogatott ellen.

Gróf András

A délelőtti találkozón Poszkoli Rita emberelőnyből szerezte a tavaszi szezon első gólját, amire ugyan válaszolt a válogatott, de ez volt az utolsó alkalom, hogy döntetlen állást mutatott az eredményjelző. A második negyedtől azonban már nagy fölénybe kerültek az újvárosiak, és szép gólokkal fokozatosan növelték előnyüket. A harmadik játékrész elején a hosszú sérüléséből felépült Brávik Fruzsina is betalált az ellenfél hálójába. Az utolsó negyedet sikerült kapott gól nélkül zárniuk a főiskolás lányoknak, viszont ők négyszer is betaláltak. Az utolsó találatot Benkő Tímea szerezte akcióból. Összességében tehát tizenhárom gólos különbségű győzelemmel melegítettek a hazaiak a déli összecsapásra.

A következő találkozón is csak az első negyed volt szoros, hiszen a válogatott az összesen lőtt négy találatából, hármat ebben az időszakban ért el. A következő játékrészt viszont nagyon megpörgették az újvárosi lányok, amit 7-0-ra nyertek meg. A harmadik negyedben is folytatódott a jó védekezés, mivel ismét érintetlen maradt Tóth Eszter hálója. A hajrában is ötletesen játszott a DF Elco együttese, ami kiütéses győzelemhez vezetett. Ezen a mérkőzésen Berta Blanka és Benkő Tímea gólerős teljesítménye emelhető ki a társak közül. Előbbi hatszor, utóbbi ötször zörgette meg az utápótlás-válogatott kapusának hálóját.

A csapat számára a jövő héten folytatódik a felkészülési időszak. A szentesi együttessel és a francia válogatottal történő közös gyakorlások után, február 20-án folytatódik a bajnokság a ZF-Eger elleni hazai mérkőzéssel.

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!