Sport

2007.01.25. 03:29

Radikálisabb stílusban

Dunaújváros (acs) - Kolics János neve összeforrt a dunaújvárosi kézilabdázással. Egykor a Kohász kiváló játékosa volt, majd többször is edzősködött a Dunaferrnél, a csapattal háromszor is ezüstérmes volt az NB I-ben. Októbertől mint szakosztályigazgató dolgozik az együttesnél.

Agárdy Csaba

A Dunaferrnél most az egész szakosztály munkájáért, működéséért felel. A szakmai munkát az edzőkre hagyja, de a háttérben rengeteget dolgozik. Bizakodva néz a jövőbe, de látja a meglévő problémákat is.

- Az elmúlt szezonban a legfontosabb feladatunknak azt tartottuk, hogy továbbra is a saját nevelésű játékosainkra építsünk. Megtapasztaltuk, hogy a hazai élmezőnyből anyagilag kiemelkedő, a mi költségvetésünk többszörösével gazdálkodó Veszprémmel és Szegeddel csak így tudunk versenyben maradni. Ennek szellemében a felnőttcsapat gerincét a saját nevelésű kézilabdázók adják. Arra is büszkék vagyunk, hogy tíz korosztályos válogatottunk van - arról nem is beszélve, hogy a most folyó világbajnokságon három játékosunk, Császár Gábor, Iváncsik Tamás és Nagy Kornél is ott van a válogatottunkban. Törő Szabolcs és Grebenár Gábor biztonsági tartalék, míg Zubai Szabolcs és Mikler Roland csak sérülése miatt maradt itthon a vébéről. Az eredmények bizonyítják, hogy érdemes az utánpótlás-neveléssel foglalkozni. Ezért ezt a területet továbbra is kiemelten kezeljük. A városi sportiskolával együttműködve, kidolgoztunk egy olyan kerettervet, amely rendszerezi azokat a szakmai elvárásokat, amelyeket a sportág manapság megkövetel. A minőségi munkához biztosítjuk a megfelelő személyi és tárgyi feltételeket, mert kiemelt célunk, hogy a jövőben is megmaradjunk az ország egyik legjobb utánpótlás-nevelő egyesületének.

- Változott valamit a vezetési stílus az ön érkeztével?

- Radikálisabb lett. Gyorsan, keményebben intézkedünk. A hibákat anyagilag is számonkérjük, voltak már személyi változások is. Félreértés ne essék, elégedettek vagyunk a harmadik hellyel, a csapat jól teljesített, de voltak kisebb kisiklásainak, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Meggyőződésem, a csapatban több volt ősszel, mint amit mutatott. Nem helyezésben, hanem játékban.

- Ezért lehet több helyről is hallani, hogy Imre Vilmost más váltja a kispadon?

- Imre Vilmos szerződése a szezon végéig szól, amit ki is tölt majd, vagyis jelenleg nem tervezünk edzőváltást. Imre Vilmos szakmai munkáját maximálisan elismerjük. Rengeteget tett már a klubért, ezért az ő döntésétől függ, hogy szerződése lejárta után milyen feladatot kíván vállalni a szakosztálynál.

- Napjainkban - szinte az élet minden területén - kihagyhatatlan kérdés, hogyan állnak anyagilag, milyen a költségvetésük?

- A költségvetésünk bázisát a Dunaferr Zrt. támogatása jelenti. Szerencsére egyre több a külső segítőnk. Az is örvendetes, hogy nőtt a nézőszámunk, a rangadókon, az EHF Kupa-mecseinken telt ház volt. A marketingmunkánk is megújult, folyamatosan keressük a szponzorokat, ezen a téren is sokat léptünk előre. Anyagilag stabilizálódott a helyzetünk, nehézségeink persze vannak, de korrekten, takarékosan gazdálkodunk. Igaz, nálunk is adott a jelszó: megszorítások, reformok!

- Említette, hogy elégedettek a harmadik hellyel. Lát-e arra esélyt, hogy belátható időn belül előrelépjen a csapat?

- Ezen dolgozunk, nem akarunk örökös harmadikak lenni. A fiataljaink mellé az előrelépéshez igazolni kell, ennek szellemében hoztuk vissza Veszprémből Stochlt, valamint szerződtettük Tóth Józsefet. Az igazolásokhoz az anyagi hátterét kell előteremteni. Optimisták vagyunk, van jövőképünk. A legközelebbi jövőt illető terveink: a bajnokságban a harmadik hely megszerzése, ez kötelező, valamint döntőt akarunk játszani a Magyar Kupában. Célunk az is, hogy tavasszal a Veszprémet és a Szegedet is megszorítsuk. Titkon bízom abban, hogy a Picktől itthon pontot, vagy pontokat szerzünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!