Sport

2009.07.28. 02:29

Rácalmási strandkézi

Rácalmás - Először rendeztek strandkézilabda-tornát Rácalmáson, a Duna-parton. A Fejér Megyei Szövetség idén nyáron még augusztus 20-án szervez hasonlót - azt majd a Szalki-szigeten.

Jankó Árpád

A nemrég épült rácalmási pálya homokja az éjszakai eső miatt a verseny elején még hideg és nedves volt, ám a nap folyamán ez az állapot megszűnt. A tornán öt női csapat, a hazai Rácalmás, a Dunaújvárosi Atlétikai Club (DAC), a Soltvadkert, a Soponya és a Millpress indult. A férfiak mezőnyében csak három gárda mérkőzött meg egymással: a Rácalmás I, a Sárbogárd és a Rácalmás II. Az izgalmas, érdekes, hangulatos játékban - amely eleve különleges a sok esés, az atlétikus mozgáselemek és a szabályok miatt - remek, látványos csaták alakultak ki. Éppen ezért választja több hagyományos kézilabdát játszó csapat a strandkézilabdát nyári kikapcsolódásnak, esetleg felkészülésnek is.

A női mezőnyben a Millpress végzett az első helyen, amelyben olyan játékosok kézilabdáztak, mint Pavelekné Kovács Judit, Varga Brigitta, akik többszörös magyar bajnokok. Második lett a Soltvadkert, harmadik a DAC, negyedik a Rácalmás, ötödik a Soponya együttese. A férfiak mezőnyében a három csapat közül a Rácalmás első csapata nyert, második lett a Sárbogárd, harmadik a Rácalmás II csapata. A legtechnikásabb játékosnak járó különdíjat Kapus Istvánné (DAC), és Gelencsér Máté (Rácalmás I) nyerte el.

Kiss Kálmán, a rácalmásiak szakosztályvezetője örömmel összegezte az első tornát.

- Női fronton teljesnek mondható a siker, mivel öt csapat nevezett. Jövőre majd a férficsapatok számát kell növelni. Most is vártuk a dunaújvárosi és a székesfehérvári csapatok indulását. Nagyszerű hangulatban zajlottak a mérkőzések, és a pályánk sokak szerint is a megye legjobb pályája, ragyogó a talaj minősége. Ebben az évben még tervezünk egy tornát, mégpedig utánpótlás-csapatok számára. Ennek időpontja várhatóan Rácalmás városavatójának napja, augusztus huszadika lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!