Sport

2017.07.02. 18:05

Pihenésként is kézilabda - Már szervezik a Kohász Kupát

DUNAÚJVÁROS Nem feltétlenül igaz, hogy napjainkban teljes az uborkaszezon a női kézilabda sportágban. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia irodai dolgozói szorgalmasan teszik a dolgukat a nyári szünet ideje alatt is. Már természetesen a következő bajnoki év teendőivel is foglalkoznak.

Jankó Árpád

Horváth Tibor irodavezető például javában szervezi az augusztusi, kétnapos Kohász Kupa programját. Hiszen nemcsak a torna mérkőzéseit kell megszervezni, hanem foglalkozni kell a két külföldi csapat itt-tartózkodásáról is. Ugyanis a dán Viborg és az orosz Zvezda Zvenyigorod egy-egy hetet táborozik még Dunaújvárosban. (E sorok írója ennek csak örülni tud, s nagyon is csodálkozik, mi annyira kapós egy teljesen lelakott, európai szemmel nézve már rég lebontásra megérett sportcsarnokban. Ki tudja? Talán a sportbaráti szeretet, a magyaros vendéglátás?)

Egyébként a Kohász Kupa augusztus 18-19-én lesz. Tavaly a Kohász nyerte el a kupát. A Viborg és a Zvenyigorod mellett jön még a Debrecen, a Vác és a Budaörs együttese.

A Kohász csapatai is utaznak majd, mégpedig ahogy már hagyományosnak mondható, Dániába: július 29-től augusztus 5-ig. Majd a következő hét végén a Kohász részt vesz a Vác Kupán.

Tavaly a dunaújvárosi együttes nyerte meg a hagyományos Kohász Kupát Fotó: Ady Géza

Ezen a nyáron azonban az utánpótlás két csapata örülhet talán a legnagyobb ajándéknak. Kilencedik alkalommal utazhat a 10-12 évesek és a 13-14 évesek csapata Szlovéniába, a tengerparti városba Koperba. Itt minden nyáron hatalmas kézilabda-seregszemlét rendeznek meg. Idén is több mint száz csapat érkezésére lehet számítani. Tavaly negyedik-ötödik helyet szerezte meg a Kohász két csapata. De nemcsak a sportérték a fontos, hanem július 3-a és 8-a közötti héten más ország, más nép, más fiatalok életének, szokásainak, más ország kultúrájának megismerése. No meg egy kis kikapcsolódást is jelent ez az utazás. A nemzetközi torna rendezvényei az aprók szivacslabda-tornájától a serdülők, a juniorok, a felnőttek, sőt a seniorok, a strandkézilabda csapatainak szerepléséig tartanak.

A dunaújvárosi két csapattal Takács Józsefné valamint Sánta Dóra edzők utaznak Szlovéniába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!