Sport

2009.11.04. 03:27

Oroszokkal gyakorolnak

Dunaújváros - A Szentes elleni bajnoki döntetlent követően ma edzőmérkőzést játszik a DF-Elco DVCSH női vízilabda-csapata a Fabó Éva Sportuszodában.

Gróf András

- Nem lehetünk elégedettek, még ha ez a döntetlen előrelépést jelent is az eddigi teljesítményünkhöz képest. Nagyon fiatal a csapatunk, de több van benne, mint amennyi egyelőre kijött. Ez részben érthető, hiszen a nagy akarás és a kevés közös felkészülés magyarázat lehet erre. Kiegyenlített, erős bajnokság vár ránk, aminek a végén reményeink szerint a tavalyi évhez hasonló, jó teljesítményt érünk majd el.

A közös munka részeként ma délután 16.30 órakor a főiskolások megmérkőznek a városunkban edzőtáborozó orosz UGRA együttesével. Az oroszok szombaton érkeztek, és két hétig gyakorolnak Dunaújvárosban. Több kétkapus gyakorlás is szerepel a programban, de ez, a mai hivatalos edzőmérkőzésként szerepel a programban.

A hét elején a Magyar Vízilabda Szövetségben elkészítették a Theodora Magyar Kupa elődöntőinek párosítását. A sorsolás szeszélye folytán a dunaújvárosiak a Szentes gárdájával csatáznak november 20-án, 18 órától a döntőbe jutásért. A másik ágon a rendező BVSC-Zugló csapata a ZF-Eger együttesével küzd a másnapi fináléba kerülésért.

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!