Sport

2006.12.11. 03:29

Öcsi örökre elbúcsúzott

(Folytatás az 1. oldalról.) A talán legszebb hispán melódia, az Aranjuez - Puskás Ferencné kérte, hogy csendüljön fel - dallamaira vonult a koporsóho ...

Szabó Szabolcs

(Folytatás az 1. oldalról.)

A talán legszebb hispán melódia, az Aranjuez - Puskás Ferencné kérte, hogy csendüljön fel - dallamaira vonult a koporsóhoz a királyi klub, a Real Madrid küldöttsége, amelynek vezetője a nemrég megválasztott elnök, Ramon Calderón búcsúzott Puskástól. Pancho, ahogy mi hívtuk, nehezen betölthető űrt hagyott maga után. Köszönetet mondok nektek, magyaroknak, hogy megosztottátok velünk eme csodálatos labdarúgó játékát. A labdazsonglőr nemcsak futballozni, énekelni is tudott, egy korabeli, spanyol kiadásban megjelent kislemezről A nótás kedvű volt az apám című nótából hangzott el részlet Öcsi előadásában. Angel Maria Villar, a Spanyol Királyi Labdarúgó Szövetség elnöke, az UEFA első alelnöke, az európai szövetség első emberének, Lennart Johanssonnak a gondolatait is tolmácsolta. Elmondta, Puskás úgy marad meg Európa kollektív emlékezetében, mint a 20. század legnagyobb hőseinek egyike. Spanyolként megköszönte mindazt, amit a ballábas gólvágó országának adott. Géczi Erika, Tóth Renáta és a Kormorán együttes a Miatyánkat - a zenét Koltay Gergely szerezte - énekelte, majd Szöllősi Zoltán Puskás Ferenc ravatalánál című költeményét a színész Csurka László szavalta. Kodály Zoltán esti dala csendült fel, aztán Buzánszky Jenő lépett az emelvényre. Az Aranycsapat még két élő tagja, Grosics Gyula és a maga nevében búcsúzott az örök baráttól, aki a pályán zseni volt, ám a hétköznapokon szerény átlagember tudott maradni. Öcsi, ott fenn, az égi világban is légy büszke életedre, játékos pályafutásokra. Örülök, hogy együtt játszhattam veled, sokszor hallhattuk közösen a Himnuszt. Kívánom, hogy ott fenn találkozz az Aranycsapat már ott lévő tagjaival, régi játékostársakkal, edzőkkel. A Földön most már egy csillaggal kevesebb van, az égen eggyel több. A tiéd ragyog a legfényesebben.Demjén Ferenc énekelte a Honfoglalás című filmből megismert Kell még egy szó című csodálatos dalt, miközben a magyar labdarúgás korábbi nagyjai, a jelen és a közelmúlt válogatottjai s az élvonalbeli együttesek képviselői kísérték a Köztársasági Őrezred tagjai által a ravatalról leemelt, s ágyútalpra helyezett koporsót, amely dobpergés és a Himnusz hangjai közepette a Maratoni-kapun át hagyta el a stadiont, s negyven perc elteltével érkezett a Hősök terére. Katonai tiszteletadás következett, díszsortűzzel búcsúztak a posztumusz dandártábornokká előléptetett Puskástól. Erkel Ferenc Bánk bánjából a Hazám, hazám című áriát Kiss B. Attila énekelte, s dr. Szabó Tamás tábori püspök búcsúztatta a nemzet sportolóját. Puskás Ferencet az Andrássy úton közel tízezres tömeg, gyertyás gyászmenet kísérte a Szent István-bazilikáig. A katolikus szentmisét és a temetést dr. Kiss Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta. A köztársasági elnök, Sólyom László meleg szavakkal méltatta a legendás labdarúgót. Kiemelte, nekünk, magyaroknak sokat adott: történelmünk egy sötét időszakában örömet és büszkeséget a nemzetünknek. Összekötő kapocs volt az emberek között. Kiss Rigó László hangsúlyozta, a legfőbb szövetségi kapitány most lehozta őt a pályáról, de nem azért, hogy lecserélje, hanem hogy beválogassa egy másik csapatba, ahol nincsenek vesztesek, csak győztesek. A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia növendékei az oltár elé helyezték a Legendás Tízes több kitüntetését és olimpiai aranyérmét. Könyörgések következtek, Grosics Gyula, a Fekete Párduc hálát adott Istennek az Öcsivel együtt töltött évekért, hogy a ballábas zseni életének részévé vált. Puskást méltatta a kiváló játékostárs, Bozsik József fia, Bozsik Péter, Détári Lajos, a család szóvivője, Szöllősi György, Gellei Imre, s Öcsi nagyságát hangsúlyozta a világfutball egyik legnagyobb alakja, Franz Beckenbauer is. Az erdélyi magyarság üdvözletét, részvétét, szeretetét, háláját hozta Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, majd Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Juan Antonio Samaranch tiszteletbeli NOB-elnök és Kisteleki István MLSZ-elnök köszönt el meghatottan. Még életében vált fogalommá. Csak egy labda kellett hozzá. Milyen egyszerű, mégis megismételhetetlen - mondta Kisteleki. A Nemzet Sportolóját, a Gólkirályt, a Bajnokot a család és a közeli hozzátartozók kísérték utolsó útjára, amikor koporsóját elhelyzeték a bazilika altemplomában található sírboltba. Szent István földjén született, s a Szent István-bazilikában lelt nyugalomra. Calderón: Köszönetet mondok nektek, magyaroknak, hogy megosztottátok velünk eme csodálatos labdarúgó játékát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!