Nyolcvanéves lett a Kohász egykori kiváló labdarúgója

A mai napon ünnepli nyolcvanadik születésnapját a dunaújvárosi labdarúgás legendás alakja, Csepecz Ferenc. Ebből a jeles alkalomból idézzük fel az egykori játékossal a nem mindennapi életutat.

– Rácalmáson nőttem fel, ahol Molnár Jenő irányítása mellett kezdtem el futballozni, aki ugyan szigorú ember volt, de azért szeretett minket. Eleinte a környékbeli települések ellen játszottunk mérkőzéseket. Már tizenötéves koromban a felnőttek között rúgtam a labdát, így hamar kénytelen voltam alkalmazkodni a közeghez. A bátyám kapcsolatai révén kerültem Nyergesújfalura, ahol balszélsőt játszottam. Fiatal csapatunk volt, akikkel 1957-ben megnyertük az NB III-as bajnokságot, de az átszervezés miatt sajnos nem léphettünk magasabb osztályba. Két évvel később a dunaújvárosi vezetők, és Ullmann István vezetőedző próbajátékra hívtak, amelyen megfeleltem, így 1959. július 2-án a klub igazolt játékosa lettem – kezdte visszaemlékezését.

Miként lett a támadóból védőjátékos?

– Rosszul szerepelt a csapat, így edzőváltás történt. Lennert Ferenc lett az edző, aki védőt faragott belőlem. Az újvárosi színekben kétszázöt NB-s mérkőzésen léphettem pályára.

Melyek voltak a legsikeresebb időszakok a pályafutása alatt?

– Jávor Pál irányítása mellett 1964-ben négy ponttal megnyertük az NB I B-s bajnokságot. A sorsdöntő meccset a VT Vasas ellen játszottuk Székesfehérváron, ahol tizenháromezer néző előtt, Ligeti Béla büntetőjével nyertünk. Sikerünket nagyban köszönhettük az edzőnknek, aki emberileg, szakmailag, pedagógiailag kiváló volt. A szezonvégi banketten, mint a legjobb játékos ajándékot kaptam tőle. A másik sikeres évem az 1968-as volt, amikor az osztályzatok alapján az első osztály legjobb balhátvédje voltam. Palicskó Tibor javasolt is a válogatottba, de Illovszky Rudolf szövetségi kapitány nem hívott meg a keretbe. Büszke vagyok arra is, hogy évekig csapatkapitánya lehettem az együttesnek.

Mi volt a legnagyobb erénye a küzdőtéren?

– Technikailag képzett voltam, megfelelő volt a gyorsaságom is. Kemény, de sportszerű focit játszottam. A pályafutásom alatt mindösszesen kétszer voltam kiállítva, de akkor is szövegelés miatt. Szerettem edzeni, mindig az élen futottam. Sportszerűen éltem, nem ittam, nem dohányoztam, korán feküdtem, még a családi életet is a futballnak rendeltem alá.

Egy sérülés azonban közbeszólt

– Egy térdsérülés miatt 1970-ben be kellett fejeznem a pályafutásomat. Két évig utánpótlásedzőként dolgoztam, de családi okok miatt abba kellett hagynom. Ezután játékos-megfigyelőként segítettem a szakosztály munkáját, majd a szakszervezet révén az egyesület elnökségi tagja voltam, ahol az úszószakosztályt patronáltam, mivel a lányom úszott.

A Dunaújváros Kohász öregfiúk egyesület megalakulásában is fontos szerepet játszott

– A régi játékosokkal 1982-ben úgy döntöttünk, hogy rendszeresen összejövünk egy jót focizni. Móri, Földi, Andriska, Ligeti, Kovács Bandi remek társaságot alkotott, akikkel külföldi túrákat és emellett rendszeresen hazai hírverő meccseket játszottunk. Ez az egyesület a mai napig működik, legrégebbi partnereink a Bátaszék és a Sióagárd.

Minek köszönhető a szellemi és fizikai frissessége?

– Negyven éve, amikor csak tehetem, minden nap uszodába járok. Vasárnap reggelenként pedig fejelő mérkőzéseket játsszunk a barátokkal. Ezek a mozgások szükségesek az erőállapot megtartásához.

Életútját különböző díjakkal is elismerték…

– Két évvel ezelőtt Dunaújváros Sportjáért Díjban részesültem. Május elsején a Móron megrendezett megyenapi ünnepségen pedig Fejér megye labdarúgósportjának fejlődéséért, a kimagasló sporttevékenység elismeréseként Terstyánszky Ödön Díjat vehettem át.

Mi a véleménye a mai játékosokról, illetve a magyar válogatott legutóbbi Európa-bajnoki szerepléséről?

– A nemzeti csapatunk a képességek alapján alkalmatlan volt arra, hogy a kontinensviadalon jobb eredményt érjen el. Sajnos a maiak többet adnak a kinézetre, mint a futballtudásra.


a tét az utolsó hely elkerülése
Agárdy Csaba
Igaz a mondás: mindig van lejjebb
Európa-liga / 1 órája
Megvan az első nyolcaddöntős
Elsőként a Sevilla biztosította helyét a legjobb 16 között.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MOLNÁR KLÁRA NDREA temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SIBA LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓ DÉNES a Meleghengermű volt dolgozója 68 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALONTAI CSABA 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 21-én 11.30-kor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették őt, hogy CSIKESZ ISTVÁN 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 20-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindzoknak, akik utolsó útjára vele tartanak, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk PINTÉR IMRÉNÉ sz. Gombócz Veronika 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. március 1-jén 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben, hamvai Rácalmáson találnak végső nyugodalmat. Gyászoló családja
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOMJÁTI IMRE temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, gyászunkban bármi módon osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HALÁSZ JÓZSEF 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. február 15-én 14.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF SÁNDOR (volt Erkel kerti lakos) 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 18-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élsz, mint a csillagok!" Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér, vő, sógor és rokon KOLTAI JÓZSEF életének 69. évében elhunyt. Temetése 2019. február 16-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik sírjára koszorút, virágot helyeznek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. TÁLAS GYULA 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, pénteken 13 órakor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR ÁRPÁDNÉ Pannika volt vendéglátós 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOMJÁTI IMRE életének 89. évében elhunyt. Temetése 2019. február 13-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk JENEI KÁROLY halálának 34. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS DEZSŐ 57 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 9-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Egész életeden át szívesen dolgozva szerényen éltél Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk SZABÓ JÁNOS 75 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 11-én (hétfőn) 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem SIBA LÁSZLÓ életének 77. évében elhunyt. Temetése 2019. február 9-én, szombaton 12 órakor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KOVÁCS SÁNDORNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE JÁNOS életének 64. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 5-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR MIHÁLY 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. február 4-én 10 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérjük, mindenki egy szál virággal rója le kegyeletét. A gyászoló család
harmadik Forma-1-es tesztnap / 1 órája
A visszatérő Kvjat volt a leggyorsabb
hatékony ellátás / 1 órája
Kényelmesebben tudnak gyógyítani
Balla Tibor
éremeső / 2 órája
Újabb mozgalmas hétvégén vannak túl a birkózók
duol.hu
Gyász / 2 órája
Elhunyt Kautzky József színművész
Amikor nincs jó döntés / 3 órája
A túszdráma és az apai ösztönök találkozása
Tóth Alexandra
gyűjtemény / 3 órája
Kiállítás nyílik Tony Curtis személyes tárgyaiból