utolsó bajnoki

2019.05.17. 23:02

Nincs tippelés, abban maradtunk: ma este játsszunk egy jót!

Gondolom, nem tévedek, de szerintem a szerénység csaknem mindig egyenes arányban áll a tehetséggel. Igaz ez bármilyen foglalkozást, hivatást választó egyénre is. Legyen az például élsportoló. Nos, beszélgetőpartneremet, Szekerczés Lucát egyebek között ez a tulajdonság is jellemzi.

Jankó Árpád

Az Érd ellen ma 18 órától utolsó bajnoki mérkőzését játszó Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának átlövője valóban szerény, kedves egyéniség. Róla nem feltételezem, hogy netán társával, ellenfelével konfliktusa támadna, még szópárbajba sem keveredne. Pedig hát olyan sportágban remekel hétről hétre, amelyben pattanásig feszülnek az idegek, az izmok, és bizony nem az angol kisasszonyok teadélutánjára gyűlnek össze a szereplők.

– Emlékszem, amikor először volt szerencsém interjút készíteni önnel, bevallotta, a német Metzingennél, Konkoly Csabánál és két évvel később a Kohásznál, György Lászlónál is kellett, kell védekezni. Nem is akárhogy.

– Valóban muszáj volt hozzászoknom, hogy kemény, agresszív, ütközésekkel tarkított párharcokat vívunk az ellenféllel. Elmondhatom, sokkal sikeresebb már a védekező játékom. Ebben sokat fejlődtem. A Cifra–Nick, az egészséges Micijevic, esetleg Ferenczy és én komoly védelmi feladatokat végzünk a hatos előtt, hogy azután a kapusnak könnyebb dolga legyen. Ebben egymást segítve próbáljuk az ellenfelet megakadályozni a góllövésben. Nagyon egységesen, egymást figyelve kell eljárnunk.

Szekerczés Luca százhetvenkilenc találatot szerzett eddig, amivel második helyen áll a bajnoki góllövőlistán
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

 

– De kétségtelen: átlövőként azért mégis a góllövés az igazi feladata. A mai találkozót leszámítva huszonöt mérkőzésen százhetvenkilenc gólt dobott. A pályán is kristálytiszta a gondolkodása. Ezt azért mondom, mert egyszer nyilatkozta nekem (igaza volt), hogy a góllövés fejben dől el. Most második a listán. Utánanéztem: 2010-ben a serdülő bajnokságban gólkirálynő lett…

– Most is fenntartom a véleményemet a góllövésről, de a találatok nagy részét a helyzeteket előkészítő, passzoló társaimnak is köszönhetem. Meg hát hetesekből is dobtam gólokat.

– A bajnokság végén tartunk. Komoly összegzés nélkül mégis kérem a válaszát: milyen mérkőzésekre emlékszik vissza nagy örömmel?

– A Siófok, a Vác és a Kisvárda elleni győzelmekre feltétlenül. De a Győr elleni játék is emlékezetes marad a számomra. Természetesen a vereségek engem is megviselnek egy ideig. Ilyenkor keresem a barátaim társaságát vagy a szülői házat, ezek megnyugtatnak. Majd következik az újabb feladat, és már arra kell koncentrálni.

– Hiányérzet?

– Lehet, meglepem a válasszal: Tomasevics, Micijevic borzasztóan hiányzik a csapatból, és személy szerint nekem is.

– Viszont végre Szekerczés Luca – nem akarom elkiabálni, de – nem hiányzik az A válogatott keretéből. A véleményemet mondom: az eddigi mellőzöttséget is végtelen szerénységgel kezelte. „Majd eljön annak az ideje.” Ezt mondogatta nekem mosolyogva. Talán így is lesz, de ma este hatkor D. Kohász – Érd…

– Hogy bekerültem az A válogatott keretbe, az engem is meglepett. Ez kellemes hír volt a számomra. De ma valóban nehéz feladatot jelent az Érd elleni mérkőzés. Nekik még komoly tétet jelent a találkozó. Nem tippelek, inkább maradjunk annyiban, hogy játsszunk egy jót! Búcsúzzunk el a bajnoki évtől egy becsületes, lelkes játékkal. És ebben azért sok minden benne van!

Felhívás a szurkolókhoz

Nyakacska Zsolt, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője a klub honlapján a szurkolók felé intézett felhívást tett közzé. Mint írják: „A DKKA eltökélt szándéka, hogy minőségi javulást tudjon elérni az egységes, kulturált szurkolásban, és ebben partnerekre találjon azok személyében, akik bizonyították már, hogy jóban-rosszban is kiállnak a csapatunk mellett; segítik céljaink elérését a szezonbérletek megvásárlásával, a mérkőzésekre való kijárással, az aktív szurkolással és csapatunk iránt történő érdeklődéssel! Ezúton szeretnénk mindenkinek megköszönni a kitartó támogatást, illetve a jövőbeli még szorosabb együttműködés jegyében egyúttal fel szeretnénk hívni figyelmüket egy úgynevezett szurkolói baráti kör kialakításának lehetőségére. Célunk egy összetartó, kölcsönös bizalmon és pártfogáson alapuló közösség létrehozása, amely felélénkíti azt a híres „családias” légkört, amely mindig is a dunaújvárosi kézilabdasport sajátossága volt.”

Nyakacska Zsolt ügyvezető levelét teljes terjedelmében internetes portálunkon, a www.duol.hu-n is olvashatják.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában