18°
30°
16°

Bundesliga: csak ráijesztett a Bremen a Bayernre, Müller jubilált

Hozzászólások

Fertőző járvány
Veszélyben a németországi vadgesztenyefák
Minden napra egy mese / 21 perce
Szeptembertől NépmesePont lesz a Munkásművelődési Központban
Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Munkásművelődési Központ lesz az egyike az ország 15 NépmesePontjának, egy sikeresen megnyert 80 millió forintos pályázatnak köszönhetően.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesapánk, nagypapánk, apósunk, VÁGÓ JÓZSEF 2018. augusztus 12-én 84 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2018. augusztus 18-án, szombaton, 14.30 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÓZSEF volt Rákóczi utcai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2018. auguszutus 17-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Ami neked csend és nyugalom, az nekünk örökös fájdalom..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS LÁSZLÓ 27 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2018. augusztus 17-én 15 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk HIRTLING ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIRÁLY JÁNOS 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. augusztus 16-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
ZIMMERMANN JÁNOS súlyos betegség után elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részvétnyilvánítással gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Tisztelettel mondunk köszönetet a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet mindazon fekvőbeteg-osztályán, diagnosztikai részlegén dolgozó orvosoknak, nővéreknek, akik az elmúlt években POSCH FERENC lelkiismeretes, önzetlen gyógykezelésében, ápolásában részt vettek, élete utolsó napjaiban fájdalmát enyhítették. Köszönetünket fejezzük ki az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai munkatársainak is, akik hosszú éveken keresztül odaadóan gondozták szeretett családtagunkat. A gyászoló család"
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HIRTLING ISTVÁNNÉ Terike 88 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 13-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZACHARIÁS ISTVÁN 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 14-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS FERENC volt nagyvenyimi lakos (KUTYÁS) 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. augusztus 15-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTKIRÁLYI FERENC (a DVCSH volt dolgozója) 70 éves korában elhunyt. Temtetése 2018. augusztus 17-én, pénteken 10 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. A gyászoló család
"Én nem haltam meg! Az, ami nektek voltam, Még mindig vagyok! Nevezzetek nevemen, Beszéljetek hozzám, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hisz én itt vagyok veletek, csak az út másik oldalán megyek!" Soha el nem múló szeretettel emlékezünk MÓRICZ ZOLTÁN halálának 1. évfordulóján! Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ARDAI GYULÁNÉ sz. Szendrőy Ágnes Paula 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 17-én, 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILOTÁS GYULA (az Erőmű volt dolgozója) 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 21-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik SÁRAI LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban bármi módon osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS DÁNIELNÉ sz. Lengyel Erzsébet 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 9-én, 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH KÁROLY volt kertvárosi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2018. augusztus 9-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSEPECZ ANDRÁS 78. életévében elhunyt. Búcsúztatása 2018. augusztus 13-án 11.30-kor a dunaújvárosi temető ravatalozójában lesz. Kérjük, hogy kegyeltüket egy szál virággal rójják le. Gyászoló család
"Eleladutál csendben, elmentél tőlünk. Minden szép emléket a szívünkben őrzünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDŰSNÉ BERECZ ELVIRA életének 68. évében türelemmel viselt hosszú betegségben 2018. július 28-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 9-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ANDROVICS LAJOS 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. augusztus 16-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Dráguló értékrend / 36 perce
Vajon ettől kétszer is meggondolják?
Tóth Alexandra
Korszerű ellátás / 41 perce
Egyre inkább felzárkóznak a közellátó fogászatok
hűtési módszerek / 51 perce
Szarvasmarhák a nudistastrandon?
Várkonyi Zsolt
Genovai tragédia / 1 órája
Hídomlás: a katasztrófamentők egész éjjel kutattak a túlélők után
mindenki jól járna / 1 órája
Több száz milliárd forintot spórolhatnánk a készpénzmentes fizetéssel
Legendás szinkronhang / 1 órája
Kautzky Armand szégyellte a hangját