Sport

2014.05.20. 19:05

Kovács Zsófia a legjobb magyar junior tornász volt az Európa-bajnokságon

Dunaújváros - Néhány évvel ezelőtt Trenka János beszélgetés közben megjegyezte: tornászaink megerősödtek , ideje átlépni az országhatárt, és talán még válogatottunk is lehetne.

Jankó Árpád

Joó Gabriella és Trenka János edzők között Kovács Zsófia, akinek sikeréért Szófiában a két dunaújvárosi szakember is szorított  (Fotó: Ady Géza)

A Dunaferr tornaszakosztályának edzője jól tervezett. Már többször is bemutatták tudásukat a dunaújvárosi tornászok külföldön, és ismét örülhetünk egy válogatott kislánynak, Kovács Zsófiának, aki az elmúlt héten átesett a tűzkeresztségen.

Először versenyzett egy komoly nemzetközi viadalon, az Európa-bajnokságon, Szófiában. Trenka János tudja, honnan kell számolni a helyi tornasportban a szűkös évtizedeket.

- Több mint húsz éve nem volt Dunaújvárosnak válogatott tornásza. És most Zsófia Szófiában a legsikeresebb magyar junior versenyző volt. Tizennyolcadikként bejutott a huszonnégyes döntőbe harminchat ország versenyzői között. Óriási bravúr ez. Néhány hónappal ezelőtt álmodni sem mertünk erről, mert egy vérömleny Zsófi vádlijában hátráltatta a munkát, s csak két szeren képzeltük el az indulását, felemás korláton és gerendán

A továbbiakat már Zsófia meséli el.

- A tatai edzőtáborban az edzőim három hét alatt összerakták a talajgyakorlatomat, egy héttel az Eb előtt elkészült az ugrás is, és eldőlt, mégis indulok az összetettben.

A csarnok nézőterén a két edző, Joó Gabriella, Trenka János, Zsófia édesanyja és nővére Adrienn talán jobban izgultak az elődöntőt látva, mint a dunaújvárosi kislány.

- Nem zavart a hatalmas tornacsarnok, a háromezer néző. Előtte rendeztek egy pódiumedzést, és ez megnyugtatott. Tudtam a gyakorlatokra koncentrálni. A legjobb magyar junior versenyző lettem. A tizennyolcadik helyemnek százharmincnégy induló között nagyon örültem. pedig előtte úgy gondoltam, hogy nem jutok be a legjobb huszonnégy közé. Az összetett egyéni fináléban, pénteken már feszültebb voltam. Ennek az volt az oka, hogy igen jók voltak az ellenfelek. Az oroszok, a románok nagyon erős gyakorlattal, rendkívüli biztonsággal tornásztak. A felemás korláton sajnos rontottam, ezért nagyon bosszús voltam, de annak viszont nagyon örültem, hogy végül a tizenkilencedik helyen végeztem.

- Örülhetett is - vette át a szót ismét Trenka János , utána mindenki gratulált Zsófinak, a dunaújvárosi tornásznak, aki a juniorok legjobbja lett. Túlvagyunk az első lépésen, találkoztunk a tornasport elitjével, és bízunk a további fejlődésben. Ezen dolgozunk.

Zsófia körvonalakban már ismeri is az idei és a jövő évi programokat.

- Ebben az évben gyakorlás, edzés, gyakorlás, sok-sok munka. Valószínűleg erősebb gyakorlatokkal fogok megismerkedni. Jövőre pedig Grúziában az EYOF európai fesztiválon veszek részt. De most élvezem az otthonomat, a családom szeretetét. Nagyon hiányoztak. És ki ne felejtsem: ez a dunaújvárosi tornacsarnok nem a világ legkáprázatosabb terme, de nekem évek óta a munkahelyem, és nagyon a szívemhez nőtt, mindazokkal az emberekkel, társakkal, mestereimmel együtt, akik az én sikeremért oly sokat tettek eddig is.

Intelligens, szép gondolatok. Aztán eszembe jut: bulgáriai élményekről nem is beszélgettünk. Kiderült, nem volt miről.Tornacsarnok, hotel, tornacsarnok...

- A tatai edzőtáborban és itt Szófiában is a békéscsabai Makra Noémi volt a szobatársam. Barátok vagyunk...

Közbevágok. Bizony ki nem hagyható Noémi nevét hallva a következő olimpia. A békéscsabai ugyanis biztos utazni fog Brazíliába.

És Zsófia fejében vajon időnkét megjelenik az ötkarikás nyári játék? Hogy ott is szívesen lenne szobatársa Makra Noéminak?

Nem válaszol Kovács Zsófia. Csak fülig érő szájjal elmosolyodik, és utána kétszer határozottan bólint.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!