futsal

2019.07.31. 21:39

Nem lehet másként hozzáállni, minél fényesebb érmet szerezni

A Dunaferr DUE Dutrade FC NB I-es futsalcsapata is lezárta a kissé rövidnek tűnő nyári szünetét. Fehér Zsolt vezetőedző irányításával megkezdték az alaposan átgondolt és patikamérlegen adagolt edzésmunkájukat.

Balogh Tamás

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A következő szezonra megváltozott az újvárosiak NB I-es kerete. Távozott Fekete Róbert, Hosszú Ádám és Öreglaki Róbert, akik a Ferencvárost, Horváth Norbert pedig a Csömört erősíti a jövőben. Az érkező fiatal tehetségek: Horváth Benedek a BME és Faragó Lajos a BEAC csapatából, valamint a dunaújvárosi Dorogi Benjámin. Többen szerződést hosszabbítottak, az aláírások nagy pillanatai után kíváncsiskodtunk.

A csapatkapitány, Reveland Zoltán hűséges típus
Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Bujkált bennem a kisördög, hogy a mostani szerződéskötése alkalmából leteszteljem Reveland Zoltán csapatkapitányt, meg tudja-e mondani, hányadik alkalommal írt alá egy újabb futsalos szerződést?!

– Kapásból nem tudnám megmondani, de nem volt túl sok belőle, hiszen kevés csapatban játszottam. A döntéseimet korábban is elég alaposan meggondoltam, és ezért nem kellett gyakran váltanom. Azt hiszem, hűséges típus vagyok, hiszen tizenhét év alatt ez a negyedik csapatom! – válaszolta.

Arra a kérdésre, miként telt a nyara, így felelt: – Kellemesen, pedig igazi nyaralós szakasz még nem is volt benne. A sportos aktív pihenésre sem jutott eddig idő. A mezemet nézi? Na jó, egy kis óvatos diétára azért rászedtem magamat. Mostantól, ahogy elindult a felkészülés, ebben is motivált leszek! A kilók is jobban fognak csökkenni, mint egy nyaralós időszakban. Az idén is úgy állunk neki a munkának, hogy jó

 

eredménnyel zárhassuk a most kezdődő szezonunkat. A mögöttünk lévő eredményt túl akarjuk szárnyalni. Ehhez, ami kell: egy jó közösség, fegyelem, alázat és munka, munka, munka, és ezek így együtt meghozzák a gyümölcsüket, a sikert!

Benjámin. Ez a keresztnév átvitt értelemben a szerencse fiát is jelenti, másrészt legalább annyiszor a család legfiatalabb tagját. Dorogi Benjámin őstehetségként érkezett a „nagy” csapathoz, ahol ő lett a legfiatalabb. A futsal mellett a Széchenyi gimnázium tanulója, most lép a tizedik osztályba.

Zemankó Zoltán operatív vezető és a felnőttcsapatnál profi szerződést kapó Dorogi Benjámin

– Ünnepi ceremónia volt számomra, hogy ennyi idősen aláírhattam egy profi szerződést, a felnőtt NB I-es csapathoz! Nagyon örülök neki, és büszke vagyok rá. Már elmondhatom, megismertem és megszerettem őket. Barátsággal fogadtak és „nemzedéki ellentét” sincs közöttünk, tisztelem őket, de nem félek tőlük. Hétévesen ismerkedtem meg a labdarúgással, ami jó döntés volt, hiszen azóta is ez jelenti az életemet. Szeretem ezt a gyors játékot, a sok ütközés sem veszi el a kedvemet. Jó dolog a vakáció, de hiányzott a játék és a közösség. A felkészüléssel még jobban fog menni az idő, mint az elmúlt hetekben – nyilatkozta.

Fridrich Dávid tősgyökeres újvárosiként örült a folytatásnak

Fridrich Dávid az elmúlt szezonokban a „titkos ásza” volt a csapatnak, bármelyik pillanatban számíthattunk tőle egy-egy látványos és hasznos megoldásra. Ő is a korábbi társaival maradt. – Tősgyökeres dunaújvárosiként örülök, hogy meg tudtunk egyezni a vezetőséggel az újabb évben. Az idei terveim egyértelműek, úgy gondolom, hogy egy sportoló bármelyik bajnokságban szerepel, mindig a legjobbak között akar végezni. Én és a társaim is ugyanazokat a célokat tűztük ki maguk elé. Természetesen vannak olyan realitások, amik majd befolyásolják a helyezések sorsát, de céljainkat ezért nem fogjuk megváltoztatni. Nem lehet másként hozzáállni a dologhoz, mint hogy minél fényesebben csillogjon az az érem! Az elmúlt két évben a hajrában egy-egy hajszállal maradtunk le a bronzéremről, de most a városnak és a szurkolóinknak is szeretnénk ezt az örömöt

megszerezni – fogalmazott. A nyári szünetre így tekintett vissza: – Bár hivatalos edzéseink nem voltak, nem álltam le az elmúlt hetekben sem. Lehet, sokan irigylik az én súlyproblémámat, de tudatosabb táplálkozással nekem kicsit erősödnöm, híznom kell a szezonra. A rajtra rendben leszek ebben is. A szabadidőmet nagy örömömre a családdal töltöttem.

Rigó László, a csapat kapusa jókedvűen írta alá az újabb időszakra szóló szerződését a klubbal. A kedve szerint alakultak a dolgai: – Részemről egyértelmű és könnyű döntés volt a szerződés aláírása. Dunaújvárosi vagyok, ez lesz a nyolcadik évem a klubnál. A csapat magját egyben tudtuk tartani és komoly munkába kezdtünk. Többet és keményebben kell dolgoznunk és talán jobb lesz a szezon, mint legutóbb. Tudjuk, nagy munka vár ránk a felkészülés során, de erről van egy mondás is: „ha keményen edzel, akkor könnyű játszani”.

Nézzük a bajnokság rajtját

Időközben megtörtént a bajnoki sorsolás is. Az első fordulóban megismétlődik az elmúlt szezon bajnoki döntőjének párosítása. A bajnok Berettyóújfalu a végjátékban az orra alá sok borsot törő Haladást fogadja. Ezt az erősen rangadó ízű összecsapást a résztvevőkön kívül mindenki örömmel fogadta. A két újonc közül a zajosabb, helyenként szenzációkat ígérő Fradihoz, a hozzá hasonlóan kicombosodó Csömör érkezik. Az NB I-ben sportszerűen szerepet vállaló Kecskeméthez, a szezon elején rendre a sötét ló szerepét hozó Nyírgyulaj utazik. Aligha kell bizonygatni, hogy ezeken a meccseken is nagy presztízsharc várható. Az új edzővel kezdő Veszprém a Debrecent fogadja. A hazaiak nyilvánvalóan győzelemmel szeretnék kezdeni az idényt, hogy a dédelgetett álmaik után eredhessenek. A Dunaferrhez a most kissé megtépázott Aramis érkezik. Mint jól tudjuk, minél jobban lesajnálunk egy ellenfelet, annál nagyobb galibát tud majd az okozni. Ezért aztán bátran készülhetünk egy harcos mérkőzésre a Dunaújváros Sportcsarnokban, augusztus 23-án, pénteken este, a szokásos időpontban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában