Tokió 2020

2019.08.15. 09:04

Nehéz körülmények között teszteltek a triatlonosok

A nőknél a bermudai Flora Duffy bizonyult a legjobbnak, míg a magyar induló Bragmayer Zsanett a 46. helyen zárt.

A kétszeres világbajnok (2016, 2017) Duffy egyéves kihagyás után tért vissza, és a nemzetközi szövetség eredményközlése szerint 1:40:19 óra alatt teljesítette a távot, amely 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 5 km futásból állt. A második helyen az olasz Alice Betto (1:40:54 ó), míg a harmadikon a brit Vicky Holland (1:41.11 ó) végzett.

Bragmayer 1:47:22 óra alatt ért célba, a versenyen 65 triatlonos indult, 11 nem teljesítette a távot. Köztük az a két brit, Jessica Learmonth és Georgia Taylor-Brown, akik először értek ugyan célba, de miután ezt kéz a kézben tették meg, a nemzetközi szövetség szabályai értelmében kizárták őket. Az ugyanis kimondja: kizárják azokat a versenyzőket, akik úgy végeznek holtversenyben, hogy nem tesznek meg minden tőlük telhetőt az előzés érdekében.

Bragmayer az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a verseny előtt nem érezte magát százszázalékos állapotban. „A meleg időjárás nagyon megterhelő, ráadásul most nemcsak a levegő, hanem a víz hőmérséklete is 30 Celsius-fok felett volt. A kerékpározás után a futásnál már inkább a vegyes váltóra is koncentráltam, így óvatosabban teljesítettem a távot. Az eredményem ellenére egy jó teszt volt, és bízom benne, hogy jövőre ismét itt versenyezhetek, akkor már az olimpián” – mondta.

Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója hozzátette: jobb eredményt vártak Bragmayertől, de látva a körülményeket, a szokatlan meleget, a magas páratartalmat, valamint a pálya bizonyos részein erős szelet, illetve figyelembe véve, hogy a magyar triatlonos a verseny előtt nem érezte jól magát, ezt egy főpróbának tekintik. „Jövőre már nem érheti meglepetés a versenyzőket” – hangsúlyozta.

Pénteken a férfiak küzdenek meg egymással – a mezőnyben három magyar indulóval, a sérülés után visszatérő Bicsák Bencével, Dévay Márkkal és Tóth Tamással -, míg vasárnap az új olimpiai versenyszám, a vegyes váltók viadalára kerül sor.

A tesztverseny pályája az úszás kivételével tökéletesen megegyezik azzal, amelyen jövőre az olimpián küzdenek majd meg a triatlonosok. A tesztverseny nem része a világbajnoki sorozatnak – amelynek döntője a hónap végén lesz Svájcban -, illetve a világkupának, de a vb-döntőhöz hasonlóan kiemelt pontokat osztanak az olimpiai kvalifikációhoz. Így nemcsak a helyismeret, hanem a pontszerzés miatt is népes és erős mezőny gyűlt össze Tokióban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában