Sport

2006.09.12. 02:27

Nagyon nehezen hozta meg a döntést

DH-információ - A vasárnapi Olasz Nagydíj után Michael Schumacher bejelentette, hogy az idény végén visszavonul. A futamot egyébként a német pilóta nyerte, Kimi Rikkönnen és a lengyel Robert Kubica előtt.

Mórocz Zsolt

- Nagyon nehéz döntés volt - mondta idény végi visszavonulásáról a német Michael Schumacher a Formula-1-es Olasz Nagydíj utáni sajtótájékoztatón. - Egyszer azonban eljön az a pillanat, amikor az embernek ilyen lépést is meg kell tennie. Több mint harminc évet töltöttem az autósportban. Az elért sikereimért szeretnék köszönetet mondani a családomnak, édesapámnak, édesanyámnak, aki sajnos már nincs közöttünk, a feleségemnek és a gyerekeimnek, a segítségük nélkül nem juthattam volna el idáig - fogalmazott a hétszeres világbajnok. - Sokat gondolkoztam és az eszemre hallgatva hoztam meg elhatározásomat. Feltettem magamban a kérdést, hogy van-e elég fizikai és lelki erőm még egyszer harcba indulni a világbajnoki címért. Miután a válasz nem volt egyértelmű igen, eldőlt, nem folytatom. Maradhattam volna még egy-két évig, elérhettem volna sok nyolcadik-tizedik helyet, de ez nem az én világom. Schumacher 1991. augusztus 25-én a mutatkozott be a Forma-1-ben. A Ferrari csapatvezetői bejelentették, hogy a következő szezontól a McLaren-Mercedes finn pilótája, Kimi Rikkönen veszi át a visszavonuló Michael Schumacher helyét. A másik pilóta a brazil Felipe Massa lesz, aki 2008-ig hosszabbította meg megállapodását.

Michael Schumacher (Németország) névjegykártyája: Született: 1969. január 3., Kerpen (Németország) Magasság/testsúly: 1.74 m/75 kg Világbajnoki címek: 7 (1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004) Futamgyőzelmek: 90 Első rajtkocka: 68 Legtöbb győzelem egy szezonban: 13/2004 Dobogós helyezések: 153

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!