Sport

2016.02.24. 20:25

A dunaújvárosi Hikari Dojo karateklub 25. születésnapját ünnepli

Dunaújváros - A Tokió - Kokushikan egyetem karatés küldöttsége tizenöt karatékával és két edzővel érkezett országunkba a Magyar JKA Karate Szövetség meghívására.

Ismereteink szerint ezen az egyetemen többek között általános- és középiskolás testnevelő tanárokat képeznek nagyon sok - nem csak keleti eredetű - sportágban. Ebből a küldöttségből az idén 25 éves jubileumát ünneplő Makita-Hikari Dojo vendége volt háhárom karatéka - nevezetesen Shota Hurisawa, Kota Suzuki és Ryutaro Ojima - pár napig.

Kicsiknek és nagyoknak is tartottak nagyon jól felépített- és nem mellesleg nagyon jó hangulatú edzéseket, ahol megcsillantották nagyszerű képességeiket. Az edzéseken túl ismerkedtek a várossal - sajnos nem túl sok látnivalónk van - és a magyaros gasztronómiával. Február 19-én, pénteken a hikarisok hagyományos - immár kilencedik - farsangjára került sor a Campus étteremben, ahol a japán vendégek pillanatok alatt bekapcsolódtak a buliba .

A mulatságon Fróna Gyuri bácsi az elnökség tagja köszöntötte a résztvevőket, majd jelmezes felvonulás után kicsik, nagyok, szülők és a női konditornások adtak fergeteges műsorokat, ezek után disco volt a program. A farsangi eseményen hirdették ki az egyesület tagjainak meghirdetett rajzverseny - huszonkét rajz érkezett be az egyesületben folyó munkát illusztrálva - helyezettjeit - Nagy Andrea Panna, Szigeti Boglárka, Szabó Levente személyében. A Hikari Dojo-ban a könnyedebb pillanatok után folyik tovább a munka, sorban következnek a tervezett események, versenyek, ahol szeretnének a karatékák tisztességgel helytállni. Az egyesület továbbra is várja az új jelentkezőket, hétköznaponként 15 órától 20 óráig az Interspar melletti edzőteremben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!