Sport

2016.12.08. 20:45

Miért küzdünk egyáltalán?

Dunaújváros - Sajnos a magyar női kézilabda-válogatott nem tudott csodát tenni a második csoportmérkőzésen sem, szerdán este Dánia ellen. Kétségtelen valamit javult a csapat védekezése, de a támadásokban a rengeteg hiba, és a kimaradt ziccerek, a négy elrontott büntető megbosszulta magát.

Jankó Árpád

Holott a dán együttes is sokat hibázott, ám tény, szinte végig vezetett a mérkőzésen. A magyar válogatott, amikor közel került eredményben a dánokhoz, buta hibákat vétett, és kezdődhetett a kapaszkodás elölről. Sajnos átlövőink, Klivinyi, vagy a Dunaújvárosi Kohász játékosa, Kovács Anna is kihagyott helyzeteket, de nem őket kell hibáztatni a vereségért. A magyar csapat szélsőjátéka értékelhetetlennek bizonyult, a dánok kemény sáncát nem sikerült taktikusan szétbontani, nem volt sebessége a csapat játékának, lerohanást nem is láttunk, és valószínűleg Kiss Éva helyett Janurik Kingát be kellett volna állítani, hiszen több érdi játékos, játékostársa is szerepelt a csapatban, és Kinga rendkívül energikus, lelkes, fanatikus kapuvédő. Ezek egy laikustól bátortalanul megfogalmazott véleménycsírák, tehát sokkal szerencsésebb egy abszolút szakemberre bízni a mérkőzésről szóló szakvéleményt.

Erre pedig Kiss Szilárd mesteredző, egykori szövetségi kapitány, aki 2004-ben az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a válogatottal, a Dunaferr sikereinek kovácsa nagyon is alkalmas. És örömünkre rendelkezésünkre állt.

- Nincs még vége a küzdelemnek, de a helyzet nagyon beszűkült a válogatott két vereségével. Én, mint egykori szövetségi kapitány viszont nagyon furcsállottam, hogy az Európa-bajnokság előtt mindenki azt nyilatkozta, hogy ennek a kontinensviadalnak nincs tétje, célkitűzés sem szükséges. Hát akkor miért küzdünk egyáltalán? Ami pedig a játékot illeti: emlékezetes, hogy Dunaújvárosban is mérkőzéseket nyertünk meg a nyitott védekezésünkkel, ebből most nem láttam semmit. Az is érdekes tapasztalat, hogy a mi játékosaink egyszerűen nincsenek hozzászokva az északi, dán kapusok stílusához. Ez ellen kellett volna tenni a felkészüléskor, hiszen dán a kapitány. Továbbá: sem mélységben, sem oldalirányban nem tudtuk megbontani a dán falat esetleg befutásokkal, szélső játékkal... Ami pedig a helyzetkihasználást illeti: a dobó játékosnak a felugráskor egy pillanatra ki kell várnia, és figyelnie a kapus reagálását, s akkor koncentráltan célozni. Valamikor a zseniális Balogh Bea, a Dunaferr válogatott szélsője ezt szenzációsan csinálta. Felugrott, szinte megállt a levegőben, és a kapus már ült a földön, amikor ő a hálóba bombázott. Ő zseni volt, de lehet utánozni. Ami pedig a pénteki Montenegró elleni mérkőzést illeti, az ellenfelünk is kicserélt keretből álló új válogatott. Nem verhetetlen. De ahogy eddig, most is nagyon tudnak harcolni. Agresszívan védekeznek, viszont a támadójátékuk valamikor hatékonyabb volt. Nekünk fontos lesz, hogy a mi védekezésünk is kemény legyen, és a támadójátékunk pedig gólképesebb. Ha nem lesz a csapatunknak sebessége, hanem lassan kézilabdázunk, akkor nem leszünk esélyesek. Nincs vesztenivalónk, mindent meg kell próbálni a továbbjutásért.

Klivinyi Kinga: - Természetesen úgy léptünk pályára, hogy győzni érkeztünk, azonban sajnos nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, kihagytuk a helyzeteket, és ez vereséghez vezetett.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány: - A mérkőzéseket az nyeri, aki nincs híján a szerencsének, és az adott napon az élet naposabb oldalán jár a játékát és a helyzetkihasználását tekintve - ez ezúttal a dánoknak sikerült. Sajnos az ellenfél elszívta az energiáinkat, és ez vezetett a vereséghez.

A csoport másik szerdai mérkőzésén: Csehország - Montenegró 27-28. Az állás: 1. Dánia 4 pont, 2. Montenegró 2 pont, 3. Csehország 2 pont, 4. Magyarország 0 pont. A kiírás szerint az első három jut tovább a középdöntőbe.

A lányok ma 18.30 órakor Montenegró ellen játsszák az utolsó csoportmérkőzést. A továbbjutáshoz vagy legalább négy góllal le kell győznie a csapatnak Montenegrót, vagy ennél kisebb különbségű siker esetén a cseheknek pontot kell szerezniük Dánia ellen a mieink középdöntőbe jutásához.

 

A szerda esti mérkőzés jegyőzkönyve

Dánia - Magyarország 23-19 (12-10)
Malmö, Isstadion, 1600 néző. V: Brehmer, Skowronek (lengyelek).
Dánia: Toft - Jensen 3, Tranborg 2, Nielsen 3, Hansen 3, S. Jörgensen 5 (2), Woller 2. Csere: Reinhardt (kapus), Grigel, Spellerberg 1, Okkels, De la Cour 1, Heindahl, Haugsted 2, Fisker 1. Szövetségi kapitány: Klavs Bruun Jörgensen.
Magyarország: Kiss É. - Bódi A. 1, Kovács A. 5, Görbicz A. 6, Kisfaludy 2, Klivinyi 1, Erdősi. Csere: Szekeres, Triscsuk K. 3, Dombi, Schatzl, Lukács V., Hornyák D. 1. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!