Sport

2014.09.08. 17:55

Felnőtt mezőnyben is aranyérmet szerzett Gurisatti Lilla

Dunaújváros - Hazai pályán, vízen zajlottak augusztusban a tájékozódási búvárúszók komoly versenyei.

Jankó Árpád

Gurisatti Lilla dunaújvárosi búvárúszónak emlékezetes másfél hét lesz az augusztus végi VI. junior és XXIV. tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság, amelyet a sportág egyik fellegvárában Gyékényesen rendeztek meg.

Tizenkét ország kétszáz versenyzője indult ezen a kontinensviadalon. Leírni is fantasztikus. Ott voltak a világ legjobbjai: az oroszok, a németek, a csehek, az ukránok, és ne szerénykedjünk, a magyarok, köztük a dunaújvárosiak is, hiszen ők is a sportág elitjéhez tartoznak.

Már az első nap nagyszerűen kezdődött Lilla számára, mivel csillaggyakorlatban az első helyet szerezte meg. (A szám lényege: minél gyorsabban kell egy bóját kerülni, és egyet megtalálni, majd ötször ezt megismételni. A megoldás így egy csillag alakzatot ad ki.)

Egy boldog apa, Gurisatti Gyula és Európa-bajnok lánya, Gurisatti Lilla, aki bevallotta: sok fortélyt tanult meg édesapjától

A DVCSH UBSE másik versenyzője, Berekméri Dóra ebben a számban hatodik lett.

Lilla így emlékszik vissza az aranyérem történetére.

- Másfél méter mélyen lent nagyon jó állóképesség kell ahhoz, hogy oxigénhiányos állapotban megpróbálkozzunk a feladat megoldásával. Apa csinálta ezt nagyszerűen annak idején. Természetesen ő adta át a fortélyokat nekem. Nagyon boldog voltam, hiszen az érettségire való felkészülés sok időmet elvett. Az utolsó három hónapban azonban nagyon meghajtottam a munkát, a felkészülést. Két hétig Gyékényesen edzőtáboroztunk az Európa-bajnokság előtt, és éreztem: egyre jobban megy. A német és az orosz lány nagyon komoly ellenfélnek számított. De rajtuk kívül is sok vetélytársam volt, mivel jöttek mindenhonnan, hiszen ez nyílt Európa-bajnokság volt. Fantasztikus érzés volt, amikor nekem játszották el a Himnuszt. Másnap következett az ötbójás verseny, amire már mosolyogva készültem. Negyedik lettem, két másodperccel lemaradva a dobogóról. Negyedik lettem a szlalomgyakorlatban is. De ekkor már éreztem a fáradtság jeleit.

Ez utóbbi számban Berekméri Dóra ezüstérmet szerzett. A junior Gurisatti Lilla azonban a felnőtt magyar négyes csapatban is indult. Berekméri Dóra, Wágner Zsófia, Hatházi Katalin és ő.

- A célzónában én hoztam be a csapatot. Én tájoltam szép, hibátlan pályát a csoportos tevékenységben. Elsők lettünk! Szinte hihetetlen: erre a sikerre negyven évig vártunk.

De még mindig nincs vége. Lilla a parallel-gyakorlat döntőjébe is bejutott. (Párosban indulás, szimmetrikusan teljesíteni kell a pályát.) A német ellenfél egy méterrel legyőzte Gurisatti Lillát. Így csak második lett. Mindez a fiatal dunaújvárosi búvárúszónak sokáig úgy él majd az emlékezetében, mint egy mesés történet a víz alatt. Jelenleg a továbbtanulásra készül, mégpedig levelező tagozaton.

- Így itthon nincs akadálya annak, hogy sokat gyakoroljak. Jövő évben ismét jelentős versenyek következnek. Készülni kell a világbajnokságra és a nyílt Európa-bajnokságra juniorként. Rendkívül komoly a célunk: meg kell védenünk a csoportaranyunkat!

Írásom főszereplőjét már eddig is éremhalmozónak nevezhetjük. Felnőtt Eb-n bajnok juniorként, négy junior arany, egy felnőtt arany, öt ezüst (közte felnőtt világbajnoki második hely) és egy árválkodó bronzérem.

S hogy mi az, ami még sok év után is motiválja, viszi előre Lillát?

- Hajt a szívem. sokszor próbáltam már abbahagyni a búvárúszást, de nem voltam képes rá. Olyan a búvárok társasága, mint egy kedves, barátságos családé. Ezt a közösséget nehéz elhagyni, marasztal engem.

Az Európa-bajnok mint kiderült pedagógiai vénával is rendelkezik. Ahogy ő mondja: - Engem felüdít, hogy kisgyerekekkel is foglalkozhatom. Szorgalmasan edzünk , gyakorolunk. Tanítványaim közül Rendes Linda, Sipos Péter, Nyuli Krisztián még sokra vihetik a sportágban. Élvezem ezeket a foglalkozásokat. De nemcsak dolgozunk, úszunk, gyakorolunk. Közös programokat is szervezünk, játszunk, egypárszor grillezünk. Jó látni a gyerekek boldogságát. De én is elmondhatom: mostanában nálam is nagyon kerek a világ.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!