MÁV Előre érkezik

2019.11.02. 09:30

Megyei rangadó lesz vasárnap

Vasárnap 16.30-kor a Dunaferr SE NB I-es röplabdacsapata megyei rangadón a MÁV Előre-Bericap együttesét fogadja.

duol.hu

Tomanóczy Tibor kidolgozta a megfelelő taktikát

Fotó: Zsedrovits Enikő

Az előző fordulóban nagyszerűen játszott a Dunaferr a Kaposvár ellen, a bajnoki címre hajtó együttest több szettben is sikerült megszorítania. Ezúttal is ugyanilyen hozzáállásra, motivált játékra lesz szüksége a csapatnak, hiszen csoportrangadó előtt áll. A megyei rangadón ugyanis a MÁV Előre érkezik Dunaújvárosba, s az együttesnek a céljai hasonlóak az idei szezonban, mint Tomanóczy Tibor gárdájának, vagyis felkerülni a csoportban a dobogóra. Az ehhez vezető úton egyelőre a mieink állnak jobban, hiszen jelenleg hat ponttal a harmadik helyen állnak, amíg a fehérvári vetélytársunk pillanatnyilag a hetedik, két megszerzett ponttal. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen Németh Edmund csapatában remek, egykor Dunaújvárosban nevelkedett játékosokat – Kun, Neukum, Kholmann, Stefanovics – találhatunk, akik bizonyára volt klubjuk ellen szeretnének bizonyítani. Ebbe lesz beleszólása a hazaiaknak, hiszen siker esetén meg tudnák erősíteni helyüket a tabellán, míg vereséggel meginoghatna a jelenlegi pozíció – írja a klub honlapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában