Sport

2017.07.12. 18:10

Gurisatti Grétát feldobja, ha több ezer ember szurkol majd nekik, közte az egész családja

DUNAÚJVÁROS A magyar női vízilabda-válogatott egyik ifjú titánja, a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosa, Gurisatti Gréta rengeteget tett azért, hogy ott lehessen a pénteken kezdődő világbajnokságon. Élete első nagy felnőttversenyén.

Gallai Péter

Nyomon követve közösségi oldalát, nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy végül szerepelhessen a vb-n. A terheléses vizsgálaton kiemelkedő eredményei lettek, már férfiakat meghazudtoló. A befektetett munka ezek szerint meghozta a gyümölcsét.

- Tavaly még a bő, tizennyolcas olimpiai keretbe se hívott be a kapitány, ami persze rosszulesett és megviselt. Egyébként már előtte elhatároztam, hogy végigdolgozom a nyarat, bármi is legyen a döntés. Nyilván sokkal gyorsabban úszni már nem tudok, a taktikát egymagamban nem lehet gyakorolni, így maradt az erőnléti felkészülés. Hiszen jó pár kiló izomnak volt még hely rajtam. A dunaújvárosi, jelenleg Újpesten szereplő jégkorongozó, Hegyi Ádám ajánlotta fel segítségét az erőnléti edzésekhez, elsőként én voltam a „prototípus", azóta már többünkkel foglalkozik. Ez a nyári felkészülés számomra is hihetetlennek tűnő eredményeket hozott, nem gondoltam volna például, hogy száz kilóval tudok guggolni. Azért az a három hónap egyedül, nagyon kemény volt, de a kiválóan felépített programból idén már sok előnyöm származott, az a négy-öt kiló plusz izom sokat segít a párharcokban. Hétről hétre láttam, mennyit fejlődök, nyilván nem fitnesz vb-re szerettem volna menni, s mint kiderült: azért a vízilabdáéra befértem (nevet). Nem titkolom, számomra elsősorban a tokiói olimpia a cél, arra készülök, az is van kint a szobám falán. Természetesen roppant mód örülök neki, hogy szerepet kaphatok a világbajnokságon, nagy dolog, ez is egy állomás az ötkarikás játékok felé.

A dunaújvárosi csapat huszonegy éves játékosa, Gurisatti Gréta első nagy felnőtt-tornáján mutatkozhat be Fotó: MVLSZ

Ötödmagával csak egy hetet töltött a kínai edzőtáborban, a világligán már nem szerepeltek, hanem itthon edzettek. Ezt nem tartotta rossz előjelnek?

- Megviselt, amikor hazajöttünk Kínából, úgy éreztem, nagyon jól ment a játék a tornán, a védekezéstől a góllövésig. Szóval mindent megtettem, ezért rossz volt visszatérni. A hátralévő időben is beleadtam mindent, hogy bizonyítsak, végig hittem abban, hogy ez sikerülni fog. Nagyon-nagyon izgultam a kerethirdetésnél, s amikor hallottam a nevemet, hihetetlen boldog lettem. Nekem az örömtől, másoknak, a kimaradóknak meg a bánattól volt könnyes a szeme, fájó volt látni például dunaújvárosi társaimat, Menczinger Katát, vagy Garda Krisztinát, akikkel egész évben együtt küzdök a sikerekért, hogy kiestek. Az ember saját magának nagyon örül, de át is érzi a többiek helyzetét.

Vasárnap rajt, gondolom lelki szemei előtt már látja a több ezer szurkolóval megtöltött uszodát. Ez nagyon sok pluszt adhat, persze ezzel jól is kell sáfárkodni.

- Én pont az típusú sportoló vagyok, akit alaphelyzetben is feldob és motivál, ha minél többen vannak és minél hangosabbak. Ezt élvezem, engem nem nyomaszt, hogy ott lesz hétezer ember és emiatt leblokkolnék. Bennem az munkálkodik, hogy itt van ennyi szurkoló, s meglátják majd, mennyire jó vagyok. Nyilván minden nem sikerülhet egy mérkőzés alatt, de számomra nagy motivációt ad a publikum.

Tudom, milyen fontos önnek a család, a dunaújvárosi meccseken is síppal, dobbal felszerelkezve buzdítják a csapatot. Most meg majd világbajnokságon.

- Tudom, hogy nagyon sokan ott lesznek a családomból a mérkőzéseinken, olyanok is, akik azért nem járnak el rendszeresen a klubtalálkozókra. Édesanyám már betankolt egy zsáknyi fújós dudát, azt mondta, rajtuk nem fog múlni, meg a nagyszülőkön sem. Elővették a magyar címeres pólókat is, hogy írjam alá azokat, mert ebben szurkolnak majd. Azért helyén kell tudni kezelni a reakciókat is, ebben segít dr. Csernus Imre, s ezért is vonult mindenki önkéntes száműzetésbe a közösségi oldalakon, senki nem szeretné, hogy befolyásoljanak minket a kommentek, üzenetek, legyen szó nyertes vagy vesztes mérkőzésről. Persze egy hazai rendezésű vb-n teljesen kivédeni mindent nem lehet, de annyit dolgoztunk a sikerért, nem szabad, hogy ezen múljon bármi.

Ön mellett klubtársa, Szilágyi Dorottya az, aki bekerült az olimpián szerepelt tizenegy vízilabdázó mellé. A két újonc neve egyből országosan ismert lett, mindenki rájuk volt kíváncsi.

- Nagyon sokan kerestek minket, számos sajtóeseményen rendre azt kérdezték, milyen érzés itt lenni. Én ezt nagyon élvezem, ellentétben Dorkával, aki kevésbé szeret nyilatkozni. Ennek ellenére úgy látom, őt is feldobja az a tény, hogy ennyire foglalkoznak velünk. Az újságcikkek, televíziós interjúk hatására teljesen ismeretlen emberek gratuláltak. Jóleső érzés, hogy az egész ország megismert minket, a világbajnokságon meg kell mutatni, hogy joggal kerültünk be a válogatottba, és továbbra is itt a helyünk. Szerintem ezzel nem lesz probléma, amikor lehetőséget kapunk, akkor élni fogunk vele.

A szurkolók nyilván aranyérmet várnak el a tavalyi Európa-bajnok csapattól, de nézzük reálisan a helyzetet.

- Van nyolc együttes, amely bármelyik színű medált megnyerheti, közülük az olimpia- és világbajnok Egyesült Államok kiemelkedik. Bár szerintem az USA most gyengébb, mint tavaly Rióban, sok játékos cserélődött náluk. Az elődöntőben vagy akár a fináléban el lehetne kapni őket, pláne a hazai közönséggel a hátunk mögött más mentális állapotban mennénk bele egy ilyen meccsbe. De akár a holland, a görög, a spanyol, az orosz válogatott is ott lehet az első négyben. Ám haladjunk szépen sorban, találkozóról találkozóra. Az első két csoportmeccsen a japánokat és a franciákat illik megverni, bár utóbbi ellen annyira könnyű nem lesz, de leginkább a hollandokra koncentrálunk. Napról napra egyre feldobódottabb vagyok a rajt előtt, nagyon bízom benne, hogy a világbajnokság után nekünk, meg az országnak is lesz okunk örülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!