Sport

2009.07.30. 02:29

Meglepően remek kezdés

Dunaújváros - Kíváncsian várom, mire lesz képes a csapatom az első edzőmérkőzésen - mondta tegnap délelőtt Rapatyi Tamás, a női kézilabdacsapat szakvezetője.

Jankó Árpád

Az érdeklődés teljesen érthető volt, hiszen olyan együttes szerepelt a Kiskunhalas ellen, amelyik még soha nem játszott így együtt. A Kiskunhalasról visszajött Takács Dusmáta, a Hódmezővásárhelyről érkezett régi játékosunk, Nagy Ivett, és az új, Jókai Nóra a kezdőcsapat tagja volt. Csereként beállt Gáspár Gabriella is. Balogh Bea ezúttal nem játszott, kisebb sérülés miatt.

Dunaújváros NKSE - Kiskunhalas 37-22 (18-12)

Dunaújváros: Győri - Erdősi 5, Jókai 2, Takács F. 3, Vadász 2, Takács D. 5, Nagy 8. Csere: Pisák (kapus), Gáspár 2, Sári 6, Somogyi 1, Felső, Berta 3.Meglepően nagy iram jellemezte a hazaiak játékát mindjárt a mérkőzés első szakaszában. És a jó védekezés után már a 6. percben 6-2-re vezetett a Dunaújváros, köszönhetően a gyors lerohanásoknak. Persze akadtak rossz labdák, hibák is ebben a tempós kézilabdában, ám mindenképpen rendben volt, ahogy a rutinosabb játékosok összefogták a csapat játékát.

Az egyre jobban elfáradó kiskunhalasiak a második félidőben addigi ellenállásukat is elvesztették. Remek erőben kézilabdáztak a hazai fiatalok. S bár ez a meccs az első volt a bajnoki rajt előtt, szemre is tetszetős játékot figyelhettünk meg időnként. Gáspár bombagóljával már 29-18-ra vezetett a Dunaújváros NKSE. De lehetett volna nagyobb is a különbség, ha néhány komoly ziccert nem hagynak ki a lányok. A végén már teljesen kifújt a halasi csapat. Bár Rapatyi Tamás visszafogottan kezdte nyilatkozatát, de nem tagadta, örült a látottaknak.

- Összességében a jelenlegi felkészülésünknek megfelelően játszottunk. Öröm, hogy bírtuk erővel, és az alapjátékunkat is remekül alkalmaztuk. Maximálisan elégedett vagyok a teljesítménnyel.

Balogh Bea is dicsérte a leendő társak játékát.

- Nagyon tetszett. Mind védekezésben, mind támadásban ötletes, jó dolgokat láttam a csapattól.

Takács Dusmáta, aki éppen Kiskunhalasról jött vissza Dunaújvárosba főképp a találkozó elején volt nagyon gólerős.

- Bár fáradtak vagyunk, mivel naponta háromszor edzünk, de nagyon élveztük a játékot. Első mérkőzésnek nagyon is jó volt.

A két csapat majd pénteken délután Kiskunhalason ismét megmérkőzik egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!