JEGYZET

2019.11.28. 06:30

Maxnak ez a minimum

Bódi Csaba

Harmincezer nézőtől az állva tapsolás szinte elemi kötelességnek számít. Hogy ez mire értendő? Amennyiben csütörtök délután az Asztana Arénában pályára lép Max Taylor, akkor ez a minimum, ami a közönségtől elvárható. A kazah FC Asztana és az angol Manchester United Európa Liga-meccsén jó esély kínálkozik arra, hogy a „vörös ördögök” színeiben kifut a gyepre a Taylor fiú.

Az már néhány napja körbejárta a netes világot, hogy az MU 19 esztendős védőjénél tavaly év végén rákos daganatot mutattak ki, ami miatt félbe kellett szakítania labdarúgó-pályafutását. A fiatal bekket azonban ez a lesújtó hír akkor, és azóta sem törte meg. Felvette a harcot.

Kórházi ágyában fekve februárban kopaszra borotvált fejéről osztott meg fotót, kilenc hónap múltán pedig már az EL-ben szerepelhet annak köszönhetően, hogy először került be a manchesteriek első csapatának keretébe. Egy Premier League-klubnál a legjobbak (értsd: kerettagok) közé belépni érdem és kiváltság, a tudás és a felkészültség elismerése. Ha jótékonykodni akart volna a húszszoros angol bajnok, akkor annak más formáját választotta volna, mintsem egy olyan játékost nevez egy tétmérkőzésre, akinek javára „csupán” az együttérzésből adódó segítségnyújtás a cél.

Aligha felebaráti szeretet húzódik meg a háttérben, inkább annak kifejezése, milyen nagyra tartandó az a sportember, aki a halál torkából tér vissza.

Mert volt és van ereje és hite ahhoz, hogy még a legrosszabbon is felül lehet kerekedni, ha az ember igazán akarja. Halkan hozzátéve: és a betegség már nem olyan mértékű, amivel szemben minden gyógymód hatástalan.

Fájdalmasan hosszú azoknak – és most kizárólag a futball világáról beszélünk – a névsora, akik fiatalon, erejük teljében hagyták el az árnyékvilágot, noha – és ez szó szerint értendő – ők maguk és a környezetükben élők mindent megtettek azért, hogy ne a gyilkos kór kerekedjen felül. A diósgyőri Rakaczki Bence 20, az újpesti Lázár Bence 26, az MTK-s Fülöp Márton 32 évesen köszönt el a földi léttől – hogy csak néhány szívbe markoló példát idézzük az elmúlt évekből. Valamennyiük esete a földi lét mulandóságát és törékenységét mutatja, egyben kifejezésre juttatva, mennyire illendő lenne megbecsülni, megőrizni azt az állapotot, amíg az ember magát egészségesnek (mondjuk úgy, súlyos betegségtől mentesnek) vallhatja.

Max Taylor! Köszönjük a megerősítést ahhoz, hogy soha nem szabad feladni!

Állva tapsolok neked.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!