Sport

2016.03.20. 20:28

Másodszor diákfociztak - A Lorántffy középiskola mindkét csapata visszalépett sérülések miatt

Dunaújváros - A II. Városi Diákkupának adott otthont pénteken a Dunaújváros Sportcsarnok. Összesen tizennégy csapat lépett pályára a létesítmény két termében.

Agárdy Csaba

A II. Városi Diákkupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség égisze alatt jött létre A kupa rendezője pedig Dunaújváros Városi Diákönkormányzata volt, Haász Marianna elnök koordinálásával.

Lázár Barbarától, a labdarúgó-torna szervezőjétől és attól a személytől, aki a lebonyolításért felelős volt - korábban Dunaújváros diákpolgármestere - megtudtuk, hogy az általános iskolák felső tagozatosai három, a középiskolás lányok négy, míg a középiskolás fiúk hét csapattal neveztek az eseményre.

A városi labdarúgó-tornán a középiskolás fiúk mezőnyében volt a legnagyobb a létszám (Fotó: Ady Géza)

- Sajnos a mérkőzések felénél a Lorántffy mindkét csapata visszalépett, mert sérülések miatt kevesen maradtak. Ezzel borult a sorsolás. A fiúknál mivel a mérkőzések felét lejátszották, a versenykiírás értelmében az addigi eredményeik beszámítottak, azokat a meccseket, amelyekre nem tudtak kiállni, ott az ellenfelek 5-0-ás gólkülönbséggel kapták meg a pontokat.

Lázár Barbarától megtudtuk még, hogy mindenki játszott mindenkivel, az általános iskolák pedig két fordulót is lebonyolítottak.

A kupát pénteken reggel 8 órakor az önkormányzat részéről Hingyi László képviselő nyitotta meg, a díjakat pedig Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára adta át.

Eredmények.
Általános iskolák: 1. Vasvári 10 pont, 2. Dózsa 5, 3. Petőfi 1.
Gólkirály: Behán Adrián (Vasvári).
Legjobb kapus: Gergely Milán (Petőfi).
Legjobb játékos: Szloboda Ákos (Dózsa).
Lányok: 1. Hild 11 pont, 2. Dunaferr villamos tagiskola 7 (plusz ötös gólkülönbség), 3. Kereskedelmi 7 pont (plusz egyes gólkülönbség), 4. Lorántffy (visszalépett a küzdelmektől).
Gólkirály: Kapás Tekla (Dunaferr villamos tagiskola).
Legjobb kapus: Herényi Antónia (Kereskedelmi).
Legjobb játékos: Schneirer Fanni (Hild).
Fiúk: 1. Dunaferr villamos tagiskola 15 pont, 2. Dunaferr iskola 13, 3. Rudas11, 4. Széchenyi 9, 5. Hild 5, 6. Kereskedelmi 3, 7. Lorántffy 1.
Gólkirály: Hamar István (Rudas). Legjobb kapus: Kovács Ádám, Dunaferr iskola).
Legjobb játékos: Tompos Csongor (Hild).
Fair play díj: Hild iskola.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!