Sport

2009.09.26. 02:28

Marad a sportban

Dunaújváros - A Dunaferr Sportegyesület röplabda-szakosztályának játékosa, Engyel László a 2008/2009-es bajnoki szezon után visszavonult az aktív játéktól, de nem szakadt el végleg a sportágtól.

Dunaújvárosi Hírlap

- Tízévesen a Dózsa iskolában Fodor Gábor irányításával ismerkedtem meg a röplabda alapjaival, majd az általános iskola utolsó éveiben Ruffing Péter volt a trénerem. Nyolcadik után kerültem a Dunaferr utánpótlásába, amelyet akkor csak dunaújvárosi srácok alkottak. A serdülő, ifjúsági és junior csapattal minden évben a magyar bajnoki élmezőnyben végeztünk, Kelemen István irányításával ifjúsági bajnoki címet is szereztünk.

Az utánpótlásból kiöregedett játékosokra, mint általában mindenütt, nehéz időszak vár - mondja az újvárosiak volt liberója. Először kölcsönjátékosként a másodosztályú Hullámpack együtteséhez került, majd szintén kölcsön Zalaegerszegre, ahol csak rövid időt töltött, mert társai másként gondolkodtak a röplabdáról, mint ő. Ezután következett Székesfehérváron egy év az Alba Line együttesénél, majd a visszatérés Dunaújvárosba, ahol egy idő után baráti társasággal megalakították az Intercisa Röplabda Club-ot.

- Két évet játszottunk a Budapest-bajnokságban. A második év után megkeresett a Dunaferr, hogy sokan távoztak a klubtól, és szeretnék, ha néhányan átigazolnánk hozzájuk. Abban maradtunk, akkor megyünk, ha jöhet az egész csapat. Az első évben a bajnokságban ötödikek lettünk, a Magyar Kupában pedig harmadikok, ami nagy sikernek számított. A következő évben jött néhány fiatal játékos, akikkel kupa ezüst-, és bajnoki bronzérmet szereztünk. Újabb fiatalítási hullám után tavalyra én maradtam a legidősebb játékos. A szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ezúttal is több meghatározó játékos távozott, ami után a vezetőkkel kölcsönösen úgy gondoltuk, elég volt a játékból. Már nem éreztem elég motivációt, inkább a munkámra koncentráltam. A röplabdától nem szakadok el, technikai vonalon segítem a szakosztályt - összegezte a játékos pályafutása végét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!