Sport

2013.09.03. 15:15

Magyar Kupa megyei selejtezők - 3. forduló Fejérben

Dunaújváros - A 2014/2015. évi labdarúgó Magyar Kupa Fejér megyei selejtezőjében a harmadik fordulót rendezik szerdán délután.

Gróf András

A körzetünkhöz tartozó együttesek közül már csak kettő van versenyben. A megyei másodosztály Agárdi Termál csoportjában szereplő Baracs és a harmadosztály Horfer Serleg csoportjában vitézkedő Nagykarácsony küzdhet a legjobb tizenhat közé kerülésért.

A baracsi Németh Tamás a Kulcs elleni bajnoki meccsen kifejeli a labdát, Tóth kapus csak biztosít (Fotó: Vohlmann György)

A baracsiak az első fordulóban Beloianniszban nyertek 5-3-ra, majd a második körben Pusztaszabolcson diadalmaskodtak 3-0-ra. Szerdán azonban hazai környezetben léphetnek pályára, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a megyei első osztályt veretlenül vezető Iváncsát fogadják. Az iváncsaiak Miskovicz Bálint edző irányításával készülnek a továbbjutásra.

A Nagykarácsony az első fordulóban az egy osztállyal feljebb szereplő adonyiakat búcsúztatta. Hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak, ami elegendő volt a továbblépéshez. A következő ellenfelük az Alap gárdája volt, akiket 2-0-ra múlták fölül. Ezúttal a megyei első osztály egyik élcsapatát, a Sárosd együttesét fogadják. Az esélytelenek nyugalmával készülhetnek a találkozóra, csak a kupamérkőzések örök bizonytalansága jelenthet némi reményt a számukra.

Mindkét összecsapás kezdési időpontja 16.30 óra. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat a továbbjutó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!