NB I

2019.04.06. 19:04

Magabiztosan győzött a Debrecen

A DVSC hazai pályán 3-1-re legyőzte az MTK Budapestet a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, szombaton. A fővárosi csapat 2012 óta nyeretlen Debrecenben.

Az első pillanattól fogva támadólag lépett fel a hazai környezetben kiválóan szereplő (a mérkőzés előtt 8 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség) Debrecen, s a balhátvéd Ferenczi János szezonbeli első és második góljával bő húsz perc után magabiztos előnyt szerzett. A Debrecen könnyedén eldönthette volna az összecsapást, de kimaradtak a helyzetei, míg az MTK a 42-szeres válogatott Torghelle Sándor szépségdíjas találatával „visszajött” a mérkőzésbe.

A fordulást követően a kék-fehérek próbálkoztak többet az egyenlítés reményében, azonban a félidő közepén a Debrecen Bódi Ádám kapáslövésével visszaállította a kétgólos különbséget. Az MTK a 79. percben ziccert rontott, ezzel pedig gyakorlatilag az utolsó reménye is elszállt az egyenlítésre. A hazaiak az utolsó percekben egy-egy kontrából még szerezhettek volna gólt, de az eredmény nem változott.

A Fradi 3-0-ra nyert a vendég Paks ellen

A kezdés előtt a hazai szurkolók köszöntötték a pályát körbesétáló ferencvárosi jégkorongozókat, akik a klub történetének első aranyérmét szerezték meg az Erste Ligában, míg a magyar bajnoki címet 22 év után hódították el ismét.

A mérkőzés 31. másodpercében előnyhöz jutott a Ferencváros – Dvali távoli lövése Lenzséren változtatott irányt -, majd a 4. percben a léc mentette meg a paksiakat a következő találattól, ettől azonban nem jött lendületbe az összeszokatlan csapattal kezdő házigazda. A szervezett vendégek jól zártak a térfelükön, és idővel bátor mezőnyjátékot is kezdeményeztek.

A Ferencváros a második felvonást is gyors góllal kezdte – Nagy Gergely védését követően a kipattanóból Nguen volt eredményes közelről -, ezt követően Simon András három perc alatt begyűjtött két sárga lapot, így a vendégcsapat emberhátrányba került. A házigazdák ennek ellenére sem tudták felgyorsítani a tempójukat, így hiába irányítottak, lehetőségeik ritkán adódtak, újabb gólt pedig csak a hajrában a csereként beállt Böde révén értek el.

A bajnokságban sorozatban hatodik győzelmét aratta a Ferencváros, házigazdaként már a nyolcadikat. Otthon három év után bizonyult jobbnak a Paksnál, amely ebben az időszakban vendégként egy győzelem mellett háromszor döntetlent ért el. A fővárosi együttes pályaválasztóként immár 34 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban.

Folytatta jó sorozatát, idegenben nyert a Haladás

A tabellán utolsó szombathelyi csapat a legutóbbi öt fordulót tekintve a negyedik győzelmét aratta és öt pontra megközelítette a DVTK-t, amely a tizedikről a tizenegyedik, kieső helyre csúszott vissza.

Kiegyenlített, lüktető játék zajlott az első félidő első felében, akadt egy-két helyzet mindkét oldalon, de inkább küzdelmes, mint színvonalas volt a mérkőzés ebben a szakaszban. A párharcokból érződött, hogy nagy a tétje az összecsapásnak, sok volt a szabálytalanság. A félidő felétől fölénybe került a Haladás, szépen építkezve, pontos passzokkal jutott el többször a hazaiak kapujáig, egy-két alkalommal közel állt a gólszerzéshez, de nem született meg a vezető találat. A hazaiak ebben a periódusban jórészt védekeztek, csak az utolsó öt percben vezettek ismét támadásokat. Annak ellenére, hogy nem esett gól az első negyvenöt percben, egyáltalán nem volt unalmas a mérkőzés.

A szünet után is élénk maradt az iram, de ekkor már egyértelműen DVTK irányított, percekre a kapuja elé szegezte a Haladást, komoly gólveszélyt azonban keveset tudott kialakítani. Aztán megint kiegyenlítettebbé vált a játék, majd a Haladás a hajrához közeledve egy szöglet után megszerezte a vezetést, és ezzel végül meg is nyerte a mérkőzést.

Mindkét csapatnak volt olyan időszaka, amelyben lényegesen jobban játszott ellenfelénél, végül a Haladásnak sikerült begyűjtenie a három pontot.

Győzött és harmadik maradt az Újpest

A házigazda Újpest a hajrában fordítva 2-1-re nyert a Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, szombaton, ezzel megőrizte harmadik helyét a tabellán.

A fővárosi lila-fehérek sorozatban harmadik sikerüket aratták az NB I-ben, míg a vendég kövesdiek egymás után harmadszor kaptak ki idegenben.

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a mezőnyben, a vendégek azonban veszélyesebbek voltak a kapura. Az Újpest csupán egyszer, míg a kövesdiek hatszor próbálkoztak a gólszerzéssel, s utóbbiak a félidő derekán meg is szerezték a vezetést.

A szünetben Nebojsa Vignjevic, a fővárosiak edzője kettős cserével próbált frissíteni csapatán, ez pedig megtette a hatását: a második játékrészben átvette a kezdeményezést az Újpest, a Mezőkövesd jobbára a védekezésre és az eredmény őrzésére rendezkedett be. A vendégek ellenállását aztán olyannyira jól sikerült megtörnie a hazaiaknak, hogy a hajrában két perc alatt két gólt szereztek, ezzel meg is nyerték a mérkőzést. Traoré, a hazaiak dél-afrikai csatára egymás után a harmadik mérkőzésen lőtt gólt 11-esből.

Fölényesen nyert Felcsúton a Kisvárda

A bennmaradásért küzdő Kisvárda négygólos győzelmet aratott szombaton a közel 75 percen át emberhátrányban futballozó Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának egyik „kiesési rangadóján”.

A Kisvárda hat nyeretlen bajnoki találkozó után aratott sikerével a Diósgyőrt megelőzve elmozdult a kiesést jelentő 11. helyről, a felcsútiak pedig kudarcukkal veszélybe kerültek, ugyanis így már csak két ponttal előzik meg a Kisvárdát és hárommal a DVTK-t.

Tapogatózó játékkal kezdődött a „kiesési rangadó”, az első helyzetre negyedórát kellett várni, akkor Felipe bravúros védéssel mentette meg a vendégeket a góltól. Alig pár perccel később emberhátrányba kerültek a felcsútiak, Sós utolsó emberként szabálytalankodott, ráadásul tetézte a hazaiak gondját, hogy Gosztonyi a megítélt szabadrúgásból azonnal betalált. A kiállítás döntően befolyásolta a találkozó kimenetelét, innentől fölényben játszott a Kisvárda, amely kisvártatva megduplázta az előnyét.

A folytatásban ugyan nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Puskás Akadémia, de a Kisvárda az első helyzetét értékesítette a második félidőben, így végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő időben a hazaiakban nem volt erő még a szépítésre sem, míg a vendégek jobbára csak az eredmény tartására törekedtek, de büntetőből még magabiztosabbá tették a sikerüket.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!