Sport

2016.01.14. 13:10

Futsal: Libanon ellen Újvárosban

Budapest - A februári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott Libanon csapata ellen játszik két felkészülési mérkőzést január végén a Dunaújváros Sportcsarnokban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja csütörtökön azt írta, hogy a két találkozót január 22-én és 23-án vívja majd egymással a két gárda Dunaújvárosban, mindkét napon 21 órától.

„A libanoniaknak is spanyol kapitányuk van, egy tapasztalt szakember, Paco Araujo személyében" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Sito Rivera magyar szövetségi kapitány. „Ellenfelünk az Ázsia Kupára készül, és a kolumbiai vb-selejtezőkben is versenyben van. A bajnokságuk erőssége hasonló a magyarhoz, remélhetőleg szoros, jó mérkőzéseket játszunk majd. A két találkozó célja az Eb-mérkőzésekre tervezett taktikai elemek gyakorlása."

A február 2-án kezdődő kontinenstornára január 21-én kezdi meg a közvetlen felkészülést a nemzeti együttes, előbb Dunaújvárosban, majd a második Libanon elleni mérkőzést követően Kecskeméten dolgozik a csapat, s onnan utazik majd Belgrádba, az Eb helyszínére.

Az Európa-bajnokság csoportkörében február 2-án Spanyolország, két nappal később pedig Ukrajna legjobbjai ellen lép pályára a magyar válogatott.

A Dunaferr-DF-Renalpin FC-ből hárman tagjai a Libanon elleni keretnek, Hosszú Ádám, Klacsák Bence és Horváth Norbert készülhet a mérkőzésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!