meglepetés

2018.11.10. 21:53

Legyőzte az éllovas FTC-t a tabellán utolsó Haladás

A listavezető Ferencváros nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a sereghajtó Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.

Forrás: Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

A közepes színvonalú első félidő a vártnál kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, bár a vendégek többet birtokolták a labdát. Mindkét csapat fegyelmezetten, de sok hibával játszott. A Haladás többnyire jól védekezett, ezzel együtt a nagyobb lehetőségek a hazai kapu előtt adódtak, a szünetig azonban nem született gól.

A fordulás után fokozódott, bár változatlanul meddő volt a ferencvárosi fölény, de egy kósza támadás után a házigazdák jutottak büntetőhöz, s Gaál révén – aki némi szerencsével értékesítette a 11-est – előnybe is kerültek. Szerhij Rebrov cserékkel frissítette fel csapatát, amely szinte kapujához szögezte hősiesen védekező ellenfelét, s a hajrához közeledve – a 77. percben – büntetőt harcolt ki. Lanzafame lövését Rózsa kivédte, s az FTC a kissé paprikás hangulatú utolsó percekben sem találta az utat a szombathelyi kapuba, így nagy meglepetésre hazai siker született.

Ezzel együtt az FTC maradt az első, a Haladás pedig az utolsó helyen.

A szombathelyiek tavaly és tavalyelőtt ősszel is legyőzték hazai pályán az FTC-t, most pedig kilencmeccses nyeretlenségi sorozatukat szakították meg, egyben új vezetőedzőjükkel, Horváth Ferenccel első sikerüket aratták.

Borítókép: Vas Népe / Unger Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában