Sport

2017.01.31. 18:00

Külön dolgoznak, de egy a céljuk

Dunaújváros - A Közép-Dunántúli Ökölvívó Régió szombaton Székesfehérvárra hívta össze a régión belül működő, és aktívan versenyző egyesületeit évindító elnevezésű közös kesztyűzésére.

Gallai Péter

A Berényi úti ökölvívó teremben rendezett eseményre kilenc klub képviselői érkeztek, több mint száz öklöző mérte össze tudását - gyerek, serdülő, junior, ifi, felnőtt és női korcsoportban - az összevonáson. Dunaújvárosból a Dunai Ökölvívó SE, valamint a FOX SE tehetséges versenyzői képviselték a települést a megmérettetésen.

Kovács Richárd (b), a DÖSE oktatója és Sulák András, a FOX SE szakedzője - segítik egymás munkáját, hiszen közös a céljuk
Fotó: amatőr felvétel

Kovács Richárd, a DÖSE ökölvívó oktatója és Sulák András, a FOX SE szakedzője elmondta, hogy a tanítványoknak kellenek ezek a közös kesztyűzések és edzések, mert csak így tudnak tapasztalatot szerezni, és helytállni éles helyzetben, vagyis versenyeken. Az edzők kiemelték, hiába van két külön működő egyesület Dunaújvároson belül, segítik egymás munkáját, és a céljuk is közös. Ez pedig az, hogy minél több fiatal tehetséggel ismertessék meg ezt a sportágat, emellett lehetőséget adjanak arra, hogy az ország vagy akár Európa legjobbjai között szerepeljenek.

A székesfehérvári programon Oláh Barnabás (DÖSE), Kovács László (Fox), Horváth Richárd (Fox), valamint Csavajda György (DÖSE) vett részt a két, dunaújvárosi egyesület kötelékéből

- Van úgy, meg lesz is, hogy tanítványaink farkasszemet néznek egymással a szorítóban, mert külön egyesületet képviselnek. Ám a célunk egy, tenni a magyar amatőr ökölvívásért és minél több tudást, lehetőséget adni a tanítványainknak - tette hozzá Kovács Richárd, a DÖSE ökölvívó oktatója.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!