Kick-box

2019.05.14. 13:30

Közel 1700 versenyző indul a magyarországi kick-box vk-n

A magyarországi viadal most már évek óta a második legnagyobb vk-nak számít az Irish Open mögött, s a mostani mezőny mérete is ezt támasztja alá.

Forrás: Shutterstock

Több mint 40 ország közel 1700 versenyzője összesen 3266 nevezést adott le a pénteken kezdődő, 25. budapesti kick-box világkupára, melynek a BOK Csarnok ad otthont.

A sportági szakszövetség keddi sajtótájékoztatóján Galambos Péter elnök elárulta, hogy az utóbbi napokban, a nevezési határidő lejárta előtt óráról órára nőtt a jelentkezők száma, így hatalmas mezőny, 42 ország 1692 sportolója gyűlik össze a versenyen. Mint mondta, a magyarországi viadal most már évek óta a második legnagyobb vk-nak számít az Irish Open mögött, s a mostani mezőny mérete is ezt támasztja alá.

A vk-n több szabályrendszerben, ringben és tatamin is rendeznek versenyeket. A ringes szakágak küzdelmei minden nap 10 órakor kezdődnek, míg a tatamin pénteken 15 órakor, szombaton és vasárnap pedig 9 órától kezdődik a harc.

Galambos Péter bízik benne, hogy a hazai versenyzők legalább olyan jól szerepelnek majd mint tavaly, akkor tíz aranyéremmel zártak.

A csapatban ott lesz többek között a tavaly három Eb-aranyat nyert Veres Roland, aki térdsérülés után tér vissza, illetve az egyik kereskedelmi televízió ügyességi vetélkedőjében hónapokon át szerepelt Rákóczi Renáta, Murvai Lívia és Jóni Máté.

Király István, a szövetség alelnöke a vk-n túl a sportág nemzetközi helyzetéről beszélt, külön kiemelve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly novemberben elismerte a kick-boxot, amivel méltó helyére került sportága. Hozzátette, a hosszú távú tervek között egyértelműen szerepel, hogy felkerüljenek az olimpia műsorába, s információi szerint jó esély mutatkozik arra, hogy 2028-ban Los Angelesben debütáljanak majd.

A NOB a WAKO szövetséget ismerte el. Király István pedig azt is megemlítette, hogy hamarosan a WAKO Budapestre költözhet.

A magyar kormány nemrég úgy határozott, a jövőben megteremti annak a lehetőségét, hogy a nemzetközi sportági szövetségek áttegyék székhelyüket Budapestre.

Mindez pedig a WAKO figyelmét is felkeltette, s Király István az MTI-nek elárulta, hogy akár már jövő héten megkezdődhetnek a konkrét tárgyalások erről.

Nem a budapesti vk az egyetlen kiemelkedő hazai kick-box-versenye az évnek, ugyanis augusztus végén Győrben kerül sor az utánpótlás Eb-re, melyre szintén óriási, több ezer fős mezőnyt vár a magyar szövetség.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!