A Világliga szuperdöntő nyitányán a DUE-Maarsk összes kerettagja szerepelt

2019.06.05. 17:30

Kiváló kezdés után az amerikai csapat érvényesítette fölényét

A magyar női vízilabda-válogatott kedden az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapata ellen vereséggel kezdte meg szereplését a Duna Arénában rendezett Világliga szuperdöntőben. A találkozó előtt nem egy ismerős arccal találkoztunk a helyszínen.

Gallai Péter

Az uszoda felé közeledve az emberben óhatatlanul felvillantak a 2017-es, minden idők eddigi legjobb vizes világbajnokságának képei és emlékei, hiszen a Duna Aréna volt az egyik ikonikus helyszíne az eseményeknek. Még amikor az úszók versenyeit rendezték ott, máig libabőrös leszek, ha az ott átéltekre gondolok. Az impozáns létesítmény most a világ legjobb nyolc női vízilabda-válogatottját várta, a tétet pedig az emelte még nagyobbra, hogy az aranyérem mellé a győztes olimpiai részvételt is szerezhet. Szóval, izgalmakban most sem lesz hiány, s reméljük, a végjátékban a Bíró Attila vezette magyar csapat is csatában lesz a tokiói szereplésért, szintén maradandót alkotva. Ebben szerepe lehet a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosának, akik bekerültek a tizenötös meccskeretbe (a találkozókra közülük majd tizenhármat lehet mindig nevezni). Azaz Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Garda Krisztina és Horváth Brigitta.

Természetesen a dunaújvárosi szurkolók sem hiányozhattak, így Gurisatti Gréta családja is nagy erőkkel készült a nyitómérkőzésre
Fotó: Gallai Péter

A lányok debütálását a keddi meccsen a helyszínen nézte meg a DUE-Maarsk vezetőedzője, Mihók Attila, illetve játékosa, a sokszoros válogatott Menczinger Kata is. Utóbbi azt mondta, most már önfeledten tudja nézni a lelátóról a nemzeti együttes mérkőzését, s büszke rá, hogy négy klubtársának is szurkolhat a csapatban. – Bízom benne, szoros csatára késztetjük az amerikaiakat, én is azt vallom, az egyenes kieséses szakasz lesz a legfontosabb, addig lehet építkezni. Szerencsés esetben az USA-val legközelebb már csak a fináléban találkozhatunk, s ha máskor nem, inkább akkor nyerjünk. Persze nem lenne rossz bemutatkozás, ha egyből legyőznénk a világ legjobbjait, az önbizalmuknak nem kis lökést adhat.

Menczinger Kata és Mihók Attila, a DUE-Maarsk játékosa és edzője

Nem telhet el úgy válogatott mérkőzés, hogy a Gurisatti-családdal ne futnánk össze, ez most sem volt másként. A szülők, nagyszülők, a testvérek, családtagok és Gréta barátja is itt volt. Persze felvértezve mindenféle szurkolói kellékkel. – Ha már Barcelonába elmentünk, akkor csak természetes, hogy Budapesten is itt vagyunk. Meg amúgy minden meccsen – kezdte nevetve Gréta édesapja. Majd hozzátette, a lánya nagy álma az olimpia, mindent ennek rendel alá, ezért milyen csodálatos lenne, ha már most sikerülne a csapatnak kijutnia Tokióba. Aztán meg nekem is a paralimpiára – fogalmazta meg a tökéletes együtt­állást.

Garda Krisztina egyik lövési kísérlete
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Az első két mérkőzés után – az oroszok büntetőkkel nyertek a kanadaiak ellen, majd a Dunaújváros kapusával, Laura Aartsal felálló hollandok simán nyertek Kína ellen – következett a hivatalos megnyitó. Ezen Vári Attila, az ­MVLSZ elnöke szintén visszautalt a két évvel ezelőtti vb-re, ami lenyűgözött mindenkit. Most pedig ismét főszerepet kap a Duna Aréna. – Ez az esemény nemcsak a sportdiplomácia szempontjából fontos, hanem az olimpia miatt is. Méltán vagyunk büszkék arra, hogy 2019 európai sportfővá­rosa, Budapest lehet a helyszíne ennek az eseménynek is. A szövetség kiemelt szerepet fordít a női szakág népszerűsítésére, biztos vagyok benne, ez a szuperdöntő is kiemelt ünnep lesz – emelte ki.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében azt mondta, a játékosokkal beszélgetve azt hallotta, micsoda fantasztikus érzés kerítette hatalmába őket, amikor beléptek ide, köztük az olimpiai és világbajnok amerikaiak is. A 2017-es ­FINA vb-ről azóta is csak ámulattal beszél mindenki, a magyar szurkolók által teremtett hangulat pedig feledhetetlen volt mindenki számára. Ám ez nem csak egyszeri ünnepet jelentett a vizes sportágak tekintetében, hiszen azóta is folyamatosan érkeznek Magyarországra a legrangosabb események, így ebbe illeszkedik ez a szuperdöntő is.

– Budapest és a Duna Aréna példája lehet annak, hogy egy ilyen létesítményt miként lehet kihasználni hosszú éveken át, hiszen fontos a fenntarthatóság. Ezen felül a magyar kormány elkötelezett a FINA-események mellett is. A hagyományainkra rendkívül büszkék vagyunk, ez különösen igaz a vízilabdára, ami a legeredményesebb sportágunk, ennek pedig része a női szakág is. A fiatalok most testközelből figyelhetik a vízilabda legnagyobb csillagait, a példaképekkel való közvetlen kapcsolat pedig rendkívül pozitív hatással lehet a jövő feltörekvő nemzedékére, a jövő reménységeire – hangsúlyozta az államtitkár.

Vállalható vereség, amire lehet építeni

Egyesült Államok – Magyarország 12–9

(2–3, 4–1, 2–2, 4–3)

Magyaroszág: Gangl – Szilágyi 3, Rybanska, Illés, Keszthelyi 4, Vályi V. 1, Gyöngyössy. Csere: Kasó (kapus), Garda, Tóth-Csabai, Gurisatti, Parkes 1, Horváth. Vezetőedző: Bíró Attila.

Kiválóan kezdett a magyar együttes, alaposan megleptük az amerikaiakat, hiszen Szilá­gyi és Kesztelyi révén kettővel vezettünk, amiből a negyed végére egy gólt megőriztünk. Persze kérdés volt, ezt a tempót mennyire tudjuk tartani, illetve az USA mikor „indul be”. Nos, ez a második nyolc percben meg is történt, így a szünetre már az ellenfél vezetett, köszönhetően kiváló védekezésének. Ennek ellenére a magyarok nem adták fel, nem engedték ellépni a világ- és olimpiai bajnokot, és tisztes, vállalható vereséget szenvedtek a torna legnagyobb favoritjától. Ez mindenképpen biztató lehet a folytatásra nézve, hiszen a negyeddöntőre, az egyenes kieséses szakaszra kell csúcsformába kerülni.

– Azt gondolom nem érheti nehéz kritika a csapatot, annak ellenére, hogy hibákra kényszerítettek minket. Voltak jó periódusaink, azt gondolom, lehetett volna talán még szorosabb az eredmény, de maximálisan játszottunk – értékelt a lefújás után Bíró Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában