El-selejtező

2019.07.11. 22:30

Kiütötte a Zetát Montenegróban a Fehérvár

Loic Nego mesterhármasával, valamint Juhász Roland és Huszti Szabolcs találatával 5-1-re győzött a hazai együttes.

A Fehérvár gyorsan kétgólos előnybe került. Előbb a bal szélen meglóduló Milanov lapos beadását Nego külsővel a kapufa mellé lőtte, majd röviddel ezután ismét ők játszottak össze, és az ezúttal magasan érkező beívelést vágta be Nego.

Némileg váratlanul szépített a montenegrói együttes, de ez nem fogta meg a székesfehérváriakat. Scepovic ugyan kihagyott egy ziccert, ám a visszapattanó megszerzése után Milanov harmadszor is tökéletesen szolgálta ki Negót. A francia játékos a 23. percre mesterhármast szerzett. A folytatásban kicsit csökkent a színvonal, helyzetből is kevesebbet láthatott a közönség, és a szünetig az állás nem változott.

Fordulás után a Fehérvár átengedte a kezdeményezés lehetőségét a Zetának, amely megpróbált ezzel élni, a félidő elején egy-két alkalommal veszélyeztetett is, de aztán újra alacsonyabb lett az iram, és jobbára a mezőnyben folyt a játék. A hajrára felpörgött a Fehérvár, és Juhász fejesgóljával, majd az utolsó pillanatokban Huszti szép, szabadrúgásból szerzett találatával nagyon magabiztossá tette sikerét, amely után a jövő heti visszavágót kényelmes helyzetből várhatja.

Európa-liga selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:

Zeta (montenegrói)-Fehérvár FC 1-5 (1-3)

Gradski Stadion, Podgorica, v.: Vadachkoria (georgiai)

gólszerző: Goranovic (18.), illetve Nego (3., 12., 23.), Juhász (86.), Huszti (93.)

sárga lap: Pátkai (58.), Nikolov (64.)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában