jégkorong

2019.09.18. 21:24

Két veretlen csapat találkozik pénteken este

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata pénteken 18 órai kezdettel az Erste Ligában a Debreceni EAC-ot fogadja.

Agárdy Csaba

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Igaz, még csak két forduló ment le a bajnokságban, de már csak két százszázalékos csapat van, és ez a két klub a DAB és a DEAC. Vagyis pénteken este már csak egy hibátlan alakulat marad.

Somogyi Balázs öt pontnál tart, holtversenyben első a kanadai táblázaton
Fotó: Zsedrovtis Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Ha megnézzük a két csapat játékosállományát, azt is hihetnénk, hogy egymás farmcsapatai, vagy valami együttműködési megállapodás van közöttük. A DEAC edzője David Musial Dunaújvárosból érkezett Debrecenbe, a játékosok közül pedig Léránt René, Mestyán István, Hári Norbert, Jakub Izacky és Dominik Novotny. De dunaújvárosi nevelés Hetényi Zoltán, Berta Ákos és Sági Martin is. Arról már nem is beszélve, a DAB játékosai közül Silló Arnold és Hugo Turcotte Dunaújvárosból került Debrecenbe, majd az idén onnan vissza az Acélbikákhoz. De egy évvel ezelőtt Nico Vuorijarvi és Kovács Bronson is a DEAC gárdáját erősítette.

Néhány szót a vasárnapi, Gyergyószentmiklós elleni meccsről. Miroslav Ihnacak, a DAB vezetőedzője így értékelt a találkozó után: – Nagyon jól kezdtünk, úgy érzem, gyorsabbak voltunk ellenfelünknél, jól figyeltünk a kipattanó korongokra, ezért igen korán sikerült ellépni a vendégektől.

A szlovák mester mondandójának lényeges mondata: „jól figyeltünk a kipattanó korongokra.” Igen, az eddig lejátszott két meccs egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a kapu előtt keményen küzdenek a dunaújvárosi csatárok. Ennek eredménye több gól kipattanó korongból, és hogy a kapusok előtt takarva vannak a lövő játékosok, ebből is többször volt eddig eredményes a DAB. Ha ezt a játékstílust tudják a Debrecen ellen folytatni, meg lehet az újabb három pont.

Eddig rendben

Több mint érdekes lesz a péntek esti találkozó, hiszen a dunaújvárosi és a debreceni gárda is szép számmal csábított át minőségi játékost az aktuális ellenféltől. A Kohász remekül kezdte a szezont, hiszen idegeben hozta a megyei rangadót, majd a múlt vasárnapi találkozón alig tíz perc alatt lezárta a meccset az NHL-t is megjárt hokisokat felvonultató Gyergyószentmiklós ellen. Két teljes kör után most a DAB vezeti a bajnokságot, ahol hat-hét gárda is a bajnoki címre tör. Ha szeretnék tartani a tempót, az Acélbikáknak hozniuk kell a pénteki derbit is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában