Sport

2007.02.02. 03:26

Jobb Dávid, a biztos pont

Dunaújváros - Jobb Dávid, a Dunaújvárosi Acélbikák tizennyolc éves balhátvédje kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott ebben a szezonban. Egy éve még a Sparta Prágában légióskodott. A játékossal a cseh múltról, a dunaújvárosi jelenről, és általában az ő jövőjéről beszélgettünk. A remek felépítésű hátvéd már serdülő korában megmutatta tehetségét, látni lehetett, ha nem kallódik el, remek bekk lehet belőle. Nos az előzetes jóslatok beigazolódtak, hiszen három éve Csehországba, a Sparta Prágához, az egyik legpatásabb klubhoz került. Az ősz viszont már Dunaújvárosban találta. - Nagyon jól mentek a dolgaim, de egy súlyos sérülés, amiből már teljesen felépültem, visszavetett a formámban. Ezért úgy gondoltuk a menedzseremmel, az edzőmmel, hogy jöjjek vissza, míg újra formába lendülök. - Egyébként hogyan érezted magad a Spartánál, és milyen tapasztalatokat szereztél? - Jól éreztem magam, és nagyon sokat tanultam. Nemcsak arra gondolok, hogy játékban mennyit fejlődtem, hanem arra is, hogy megláthattam, hogyan működik egy nemzetközi szintű profi klub. - A Sparta Prágával érvényes szerződésed van. Hogyen tervezed, a szezon végén visszatérsz Csehországba, vagy valahol máshol külföldön folytatod a pályafutásodat, esetleg maradsz Dunaújvárosban... - Annak idején a Spartával kettő plusz három éves szerződést kötöttünk. A plusz háromból még kettő hátra van. Szeretnék visszatérni a Spartához, vagy Csehországba, de az sem bántana, ha valamelyik más európai elitbajnokságba kerülnék. Ami a lényeg: a magyarnál csak erősebb, és csak első osztályú bajnokságba akarok kerülni. Sok múlik majd a Sparta vezetőinek akaratán. Mivel ahhoz is joguk van, hogy megtartsanak, és ahhoz is, hogy engedjék, oda igazolok, ahová akarok. - A magyar pontvadászatba azért jöttél vissza, hogy a sérülésed után újra formába lendülj. Az eddigi teljesítményed azt mutatja: ez sikerült. - Maradhattam volna a cseh másodosztályban, de a magyar bajnokság jóval erősebb. Van annyira erős, hogy jó lehetőség legyen arra, hogy felkészüljek a legnagyobb csehországi feladatok megoldására is. Az ifjúsági korból épphogy felnőtt csapatok ellen játszhatok, és nemcsak én, hanem a korosztályom több tagja is. Azt hiszem, az ő nevükben is mondhatom, rengeteget feljődtünk az idén. - Ez a fejlődés Pat Cortinának, a magyar felnőtt válogatott szövetségi kapitányának is feltűnt, hiszen nevezett a jövő heti lengyelországi Eurochallenge tornára. Számítottál arra, hogy meghívót kapsz a legjobbak közé? - Gondoltam rá, hiszen tavaly is volt már arról szó, hogy Cortina egy-két tornán kipróbál néhány fiatalt. Arra nem számítok, hogy a világbajnoki keretbe bekerülök, de hatalmas öröm ez is, hogy ott lehetek Lengyelországban.

Szabó Szabolcs

Dunaújváros - Jobb Dávid, a Dunaújvárosi Acélbikák tizennyolc éves balhátvédje kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott ebben a szezonban. Egy éve még a Sparta Prágában légióskodott.

A játékossal a cseh múltról, a dunaújvárosi jelenről, és általában az ő jövőjéről beszélgettünk. A remek felépítésű hátvéd már serdülő korában megmutatta tehetségét, látni lehetett, ha nem kallódik el, remek bekk lehet belőle. Nos az előzetes jóslatok beigazolódtak, hiszen három éve Csehországba, a Sparta Prágához, az egyik legpatásabb klubhoz került. Az ősz viszont már Dunaújvárosban találta.

- Nagyon jól mentek a dolgaim, de egy súlyos sérülés, amiből már teljesen felépültem, visszavetett a formámban. Ezért úgy gondoltuk a menedzseremmel, az edzőmmel, hogy jöjjek vissza, míg újra formába lendülök.

- Egyébként hogyan érezted magad a Spartánál, és milyen tapasztalatokat szereztél?

- Jól éreztem magam, és nagyon sokat tanultam. Nemcsak arra gondolok, hogy játékban mennyit fejlődtem, hanem arra is, hogy megláthattam, hogyan működik egy nemzetközi szintű profi klub.

- A Sparta Prágával érvényes szerződésed van. Hogyen tervezed, a szezon végén visszatérsz Csehországba, vagy valahol máshol külföldön folytatod a pályafutásodat, esetleg maradsz Dunaújvárosban...

- Annak idején a Spartával kettő plusz három éves szerződést kötöttünk. A plusz háromból még kettő hátra van. Szeretnék visszatérni a Spartához, vagy Csehországba, de az sem bántana, ha valamelyik más európai elitbajnokságba kerülnék. Ami a lényeg: a magyarnál csak erősebb, és csak első osztályú bajnokságba akarok kerülni. Sok múlik majd a Sparta vezetőinek akaratán. Mivel ahhoz is joguk van, hogy megtartsanak, és ahhoz is, hogy engedjék, oda igazolok, ahová akarok.

- A magyar pontvadászatba azért jöttél vissza, hogy a sérülésed után újra formába lendülj. Az eddigi teljesítményed azt mutatja: ez sikerült.

- Maradhattam volna a cseh másodosztályban, de a magyar bajnokság jóval erősebb. Van annyira erős, hogy jó lehetőség legyen arra, hogy felkészüljek a legnagyobb csehországi feladatok megoldására is. Az ifjúsági korból épphogy felnőtt csapatok ellen játszhatok, és nemcsak én, hanem a korosztályom több tagja is. Azt hiszem, az ő nevükben is mondhatom, rengeteget feljődtünk az idén.

- Ez a fejlődés Pat Cortinának, a magyar felnőtt válogatott szövetségi kapitányának is feltűnt, hiszen nevezett a jövő heti lengyelországi Eurochallenge tornára. Számítottál arra, hogy meghívót kapsz a legjobbak közé?

- Gondoltam rá, hiszen tavaly is volt már arról szó, hogy Cortina egy-két tornán kipróbál néhány fiatalt. Arra nem számítok, hogy a világbajnoki keretbe bekerülök, de hatalmas öröm ez is, hogy ott lehetek Lengyelországban.

A remek felépítésű hátvéd már serdülő korában megmutatta tehetségét, látni lehetett, ha nem kallódik el, remek bekk lehet belőle. Nos az előzetes jóslatok beigazolódtak, hiszen három éve Csehországba, a Sparta Prágához, az egyik legpatinásabb klubhoz került. Az ősz viszont már Dunaújvárosban találta.

- Gondoltam rá, hiszen tavaly is volt már arról szó, hogy Cortina egy-két tornán kipróbál néhány fiatalt. Arra nem számítok, hogy a világbajnoki keretbe b

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!