Sport

2006.08.25. 02:29

Jégen az Acélbikák

Dunaújváros - A Dunaújvárosi JK jégkorong-csapata tegnap délelőtt már jeges edzést tartott. A csapat körül kezdenek a dolgok kirajzolódni. Megvan a játékoskeret, kialakult a program, és felállt a szakmai stáb is.

Mórocz Zsolt

A legfontosabb hír, hogy egész jó kis csapat kezd kialakulni a jégcsarnokban. Vladimír Matejov edző tegnap délelőtt megtartotta az első jeges edzést, amelyen két kapus és tizenhat mezőnyjátékos vett részt - köztük három új szlovák hokis, akik próbajátékon tartózkodnak Dunaújvárosban. Matejovtól megtudtuk, hogy Miroslav Sucko hátvéd tavaly a francia első ligás Dijonban játszott, előtte Eperjesen. Peter Foltin szinte minden poszton bevethető, legutóbb a szlovák Tranavában szerepelt, korábban a Bundesligában is jégkorongozott. A harmadik idegenlégiós Marian Molnár szintén hátvéd, ő is a Tranava játékosa volt.

- Egyelőre próbajátékon tartózkodnak nálunk. Sok függ attól is, hogy Lencséssel mi lesz, mert ha továbbra is nálunk játszik, akkor lehet, hogy egy hátvédet csatárra cserélünk - mondta Matejov.

Ugyanis: Lencsés Tamás a Slavia Ljubljanánál tartózkodik, a napokban dől el, hogy szerződteti-e a szlovén klub, avagy sem. Hegyi Ádám is hiányzott az első edzésről, ő keresztszalag-szakadást szenvedett az egyik száraz gyakorláson, és legjobb esetben is csak három hónap múlva korcsolyázhat jégre. Ugyancsak sérült Revák Zoltán. Viszont rövid újpesti kitérő után visszatért Király Zsolt. Szilassy Zoltán és Erdősi Péter csak napi egy edzést vállalt, mivel ők dolgoznak a jégkorong mellett, így tegnap délelőtt ők is hiányoztak. Mellettük Matejov nem számíthatott az ifjúsági válogatottal edzőtáborozó Magossi Bálintra, Mestyán Istvánra és Jonkl Lászlóra sem. Tehát elvileg huszonöt tagú a DJK kerete.

Persze távozó is akadt bőven: Szélig Viktor és Vas Márton a francia első osztályú Brianconban folytatja. Tokaji Viktor és Benk András a svéd másodosztályban szereplő Huddingéhez szerződött, míg Agárdy Ákos szerdán írta alá az átigazolási lapot a kanadai junior A ligában vitézkedő Collingwood Blues-hoz. Horváth Gáspár pedig eddig még nem egyezett meg a vezetéssel, a jelek szerint ő is távozik.

Fontos információ még, hogy kialakult a szakmai stáb is. A jégkorong kft. ügyvezető igazgatója Azari Zsolt, a csapat társadalmi elnöke Szélig Árpád. A technikai vezető - társadalmi munkában - Kiss Attila lett. A gyúró és a szertáros poszton nem történt változás. Az előbbi Valentényi Sándor, míg az utóbbi Erdősi Ferenc maradt.

Körvonalazódni látszik a csapat programja is. A tervek szerint a Vladimír Matejov irányította gárda először jövő kedden (augusztus 29.) Pozsonyban a Ruzinovval játszik. A hazai közönségnek a brit profiligában szereplő Cardiff Devils ellen mutatkozik be szeptember 2-án 18 órakor. Ezt követően (szeptember 4. és 5.) két meccs következik Pöstyénben, illetve Topolcsányban. Szeptember 8-án érkezik a Zágráb, majd 12-én lejátssza a csapat az első tétmérkőzését: a Magyar Kupában a négy közé jutásért a Ferencváros lesz az ellenfél Budapesten. A továbbjutás ezen az egy találkozón dől el. Ha az Acélbikák nyernek, akkor szeptember 23-án Miskolcon a döntőbe jutásért a házigazdákkal mérkőznek meg.

A tegnapi edzésen Jaroslav Ferjo, Kiss Tamás (kapusok), Vargyas László, Borsos Attila, Holló István, Azari Zsolt, Hüffner Adrián, Berta Ákos, Mekler Róbert, Galanisz Nikandrosz, Kiss Ákos, Vullmann Attila, Király Zsolt, Erdélyi Péter, Poszgai Tamás, Peter Foltin, Marian Molnár, Miroslav Sucko.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!