Sport

2009.11.13. 03:28

Javítottak a fiúk

Dunaújváros - Az idegenben kivívott Magyar Kupa továbbjutás után szombaton hazai környezetben bajnokin fogadja a Veszprémet a Dunaferr Sportegyesület extraligás röplabdacsapata.Kelemen István figyelemfelkeltésnek szánta a szokatlan lépést

Gróf András

- Úgy tűnik kilábalt a hullámvölgyből a csapat, bár a sorozatterhelés hatására kissé fáradtak a játékosok, de az edzésmunka megfelelő adagolásával túlléphetünk ezen. A Veszprém gárdája az utóbbi időszakban remekül összeállt, tisztelendő eredményeket ért el. Legyőzték idegenben azt a MAFC-ot, amelyet dunaújvárosban mi csak ötjátszmás csatában tudtunk megverni. A veszprémieknél több egykori dunaújvárosi játékos szerepel, tehát ez tulajdonképpen házi rangadó. Az eddigi találkozókon nagy becsvággyal játszó ellenfelünknek komoly esélye van arra, hogy a bajnokság legjobb négy csapata közé kerüljön. Az ottani mérkőzésen ugyan sikerült nyernünk, de a játszmák szorosak voltak. Nem lesz egyszerű meccs, de mi vagyunk az esélyesebbek. Győznünk kell, hiszen jobb csapat vagyunk, és ennek a találkozónak a végeredménye biztosan kihat majd a kupamérkőzések hangulatára is - mondta a vezetőedző.

A szakosztályhoz kapcsolódó információ még, hogy az utánpótlásnál dolgozó edző, Kelemen István, lemondott arról a lehetőségről, hogy voksoljanak rá az idei esztendő legjobb utánpótlás edzői címért folytatott szavazáson.

- Az elején motivált ennek a címnek a megszerzése, de nem először csinálok ilyet, egyszer már lemondtam erről a lehetőségről. Tudom nem én vagyok a legszimpatikusabb edző az országban, éppen ezért ne a szeret, nem szeret elv alapján szavazzanak az egyesületek. Szerintem erről a díjról nem tömegeknek kellene dönteniük, hanem egy szakmai bizottságnak. Különben egy kiemelkedő nemzetközi teljesítmény nem egy év munkája. Ezt a véleményemet elmondtam a szövetségben is, de a döntéshozók nem vették azt figyelembe, így ezt a módját választottam a figyelemfelkeltésnek. Ennek ellenére nem sértődtem meg.

A Dunaferr SE röplabda-szakosztályának vezetője, Szemenyei István semmiképpen sem tartja szerencsésnek ezt a döntést. - Ez egy személyes nyilatkozat. Ebben a kérdésben nem történt szakosztályi egyeztetés. Nem igazán örülünk ennek, de megértjük az edzőnk döntését.

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!