Sport

2009.09.07. 02:29

Ismét nyert a Pálhalma

Pálhalma-Kisláng - A két kilencpontos csapat rangadóján magabiztosan győzött a Pálhalma a gyenge teljesítményt nyújtó Csákvár ellen. A hazaiak számos ziccert is kihagytak a meccsen.

Gallai Péter

Pálhalma - Csákvár2-0 (1-0)Pálhalma, 200 néző. Vezette: Rózsa (Hudra, Kassai).Pálhalma: Vörös - Szabó G., Salamon, Sztanó, Papp - Cséza, Dudás - Bartha (Szili), Balaskó, Kóczián - Tóth Á. (Rompos). Edző: Nagy Zoltán.Csákvár: Pirik - Jung, Csordás, Sipos (Kovács Z.), Topos - Kuhinko, Kovács A., Truszek, Radnics (Sigmond) - Katona (Szoboszlai), Földes. Edző: Nyigri Richárd. A mérkőzés első félórája meddő hazai mezőnyfölényt hozott. Ebben az időszakban a csapatok nem sok veszélyt jelentettek a kapukra. Az egykori dunaferres Balaskó unta meg ezt az állapotot, és egy remek labdával balösszekötőben kilépett a védők közül, és higgadtan, a kapus alatt a hálóba gurított. Két perccel később Tóth Á. ügyesen átlépett egy labdát a tizenhatoson belül. Balaskó a kapust is kicselezte, de gurítását a gólvonalról kivágták a védők. Az első játékrészt Dudás zúgó felső kapufás lövése zárta. Szünet után Balaskó találta telibe a lécet. Ebben a játékrészben is a hazaiak játszottak fölényben, sorra alakították ki a gólhelyzeteket, de azok rendre kimaradtak. Hat perccel a befejezés előtt egy huszonöt méteres szabadrúgásból Balaskó hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. A végjátékban újra ő veszélyeztetett, de a kapufa ismét segített a vendégeknek. A Pálhalma győzelme teljesen megérdemelt, a vendégek ezen a mérkőzésen gyengén játszottak, egyetlen gólszerzési lehetőséget sem tudtak kialakítani a hazaiak kapuja előtt. A Pálhalmából ezúttal kiemelkedően játszott Balaskó Iván, s jó teljesítményt nyújtott a védelemben Sztanó és Salamon, a középpályán pedig Dudás és Cséza.

Ifjúsági mérkőzés: 1-2.

Kisláng - Baracs3-0 (1-0)Kisláng, 150 néző. Vezette: Bányai (Balogh, Nagy M.)Baracs: Tóth N. - Klér, Antal (Tinkó), Horváth G., Vajda - Pletser, Bartók S., Prókai, Auer - Szurma (Deli), Právics (Peredi). Edző: Horváth Zoltán.Minkét félidő elején hamar gólt kapott a Baracs, ami gyorsan el is döntötte a játékrészek menetét. A hazaiak ráerőltették játékukat a baracsiakra, akik nem tudtak igazán kibontakozni, így teljesen megérdemelten nyerte meg az összecsapást a Kisláng.

Ifjúsági mérkőzés: 3-4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!