Sport

2006.06.21. 02:29

Ide érkezik a láng

Hazánkban közel háromszázezer értelmi fogyatékos ember lakik. A hétköznapi élet egyik, számukra legfontosabb cselekvési lehetősége a sport. Fogyatékos ...

Mórocz Zsolt

Hazánkban közel háromszázezer értelmi fogyatékos ember lakik. A hétköznapi élet egyik, számukra legfontosabb cselekvési lehetősége a sport. Fogyatékosságuk azonban igen kevés lehetőséget kínál nekik arra, hogy az ép emberekkel azonos körülmények között mozoghassanak.

Éppen ezért is csatlakozott Magyarország 1989-ben a Joseph P. Kennedy Jr. alapítvány által létrehozott speciális olimpia mozgalomhoz. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség a csatlakozás óta szervezi és bonyolítja le az enyhe, középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékossággal élő, továbbá a halmozottan fogyatékos emberek rendszeres edzés- és versenyprogramját.

Ennek része a június 22. és 26. között Kecskeméten rendezendő VI. Nemzeti Játékok, amely az enyhe fokban értelmi sérült sportolók előolimpiájának tekinthető.

A "hírös városban" az ország hatvanegy különböző egyesületéből, közel ezer sportoló vesz részt az eseménye. Az indulók között ott lesznek a dunaújvárosi Móra Ferenc iskola versenyzői is, szám szerint tizenegyen, akik három versenyszámban - atlétika, úszás, görkorcsolya - jeleskednek majd.

Amúgy a játékokon az előbb említetteken túl még kilenc számban - kerékpár, asztalitenisz, torna, judo, tollaslabda, erőemelés, labdarúgás, kosárlabda, mozgásélmény - vetélkednek a résztvevők.

A rendezvénynek a mozgáson túl komoly tétje is van, ugyanis a mozgásélmény kivételével ez a verseny egyben válogató is a 2007-ben, Kínában rendezendő Nyári Világjátékokra.

A kecskeméti verseny tiszteletére és támogatására a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatósága fáklyás futást szervezett, amely Százhalombatta irányából ma délután érkezik a városba. A futók az MMK melletti parkolóból indulnak rendőri fölvezetéssel, és a Vasmű úton érkeznek meg a polgármesteri hivatal elé, ahol a település vezetése nevében üdvözlik őket.

A tíz tagot számláló küldöttséghez a városban csatlakozik a Móra Ferenc iskola tíz tanulója, illetve a helyi tűzoltóság munkatársai is kísérik a Remény Lángját.

A láng a várost elhagyva Dunaföldváron keresztül érkezik Kecskemétre, a VI. Nemzeti Játékok megnyitóünnepségére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!