Sport

2007.01.31. 03:29

Hozták a kötelezőt

Dunaújváros - Nem sokat pihenhetett a Fradi elleni, büntetőkkel megnyert mérkőzés után a DAB jégkorong együttese, ugyanis tegnap este már a Fehérvári Titánok vártak Vargyasékra a Jégcsarnokban.

Szabó Szabolcs

Azt már lassan minden hokirajongó tudja, hogy a Titánok, és a Miskolc ellen is három-három pontot kell szereznie a dunaújvárosi csapatnak, mert így megelőzve a Csíkszeredát az Újpest várna Vladimír Matejov együttesére az elődöntőben, és nem az Alba Volán. Persze ehhez először a megyei riválist kellett legyűrni, és tudjuk: sokszor a kötelező és a legkönnyebnek tartott mérkőzést nehéz abszolválni.

DAB-Extra.hu - F. Titánok 13-0 (7-0, 3-0, 3-0)

Dunaújváros, 300 néző. V.: Kincses, Abonyi, Németh.

DAB: Ferjo - Sucko 1 (2), Lencsés (1), Kiss 2 (1), Galanisz 1 (1), Azari 1 (2) - Erdélyi 1 (1), Holló 1, Magosi 1 (2), Jonkl 1 (2), Mestyán (1) - Vargyas 1 (2), Hegyi, Foltin (2), Berta (1), Borsos 2 (1) - Revák 1 , Pozsgai, Szilassy (2), Király. Edző: Vladimír Matejov.

Szerencsére a dunaújvárosi jégkorongozók már a találkozó elején világossá tették: a három pont csakis az Acélbikáké lehet. Ez kell a magyarnak - mondta egyik drukker a lelátón, s valóban igaza volt, hiszen az első harmad kilencedik percében már 5-0-ra vezetett a DAB. Aztán tovább folytatódott a bemutató, hiszen még kétszer szedhette ki a pakkot Meretei a kapujából.

Már mehetünk is haza? - tette fel a kérdést az előbbi drukker a szünetben, látva az első húsz perc magabiztos, és jó játékát.

Az elkényeztetett szurkolók aztán fanyaloghattak a második periódusban, mert negyed óráig nem kiabálhattak gólt, aztán végül gyorsan három találattal kárpótolták őket a hazai együttes játékosai. A záró felvonásban pedig már nem sok kérdés maradt, úgyhogy a DAB simán nyerte a mérkőzést, ezzel is közelebb lépve a középszakasz első helyéhez.

Csütörtökön 18 órakor újabb mérkőzés vár a DAB-ra, ekkor az Újpest érkezik. Mivel a meccs még az alapszakaszból maradt el, ezért nem számít bele a középszakaszba, de ennek ellenére parázs csata ígérkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!