Sport

2017.02.20. 18:10

A női vízilabda-válogatott mérkőzésérn hét játékosunk kaphat szerepet

Dunaújváros - Kedden 18.30 órakor a Hajós uszodában ugrik vízbe a franciák ellen soros világliga csoportmeccsén a magyar női válogatott. A keretben a legnagyobb kontingenst a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosai adják.

Gallai Péter

Fontos, s egyben kötelező győzelem reményében játszik ma este Bíró Attila szövetségi kapitány alakulata a csoportban eddig pont nélkül álló franciák ellen. A tizenhármas meccskeretben a szűkítés után hét dunaújvárosi pólós kapott helyet, így a kapus, Kasó Orsolya mellett Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Somhegyi Noémi, Menczinger Kata és Horváth Brigitta is szerepet kaphat az összecsapáson.

A három együttest felvonultató csoportban a mieink idegenben 16-6-ra nyertek, tehát ma sem lehet gond a győzelemért járó pontok bezsebelése. Miután a lányok fantasztikus meccsen büntetőkkel felülmúlták az olaszokat is, így az eddigi öt pont mellé az újabb három már azt jelentené, hogy minimum jobb másodikként ott lehetünk a sorozat szuperdöntőjében. A tabellát jelenleg mi vezetjük öt ponttal, a második helyen a négypontos olaszok állnak, akik még szintén kétszer játszanak. A selejtező utolsó fordulójában a két gárda egymás ellen dönti majd el a csoportelsőséget. Így a szövetségi kapitány nem titkoltan már erre, az áprilisi mérkőzésre készíti csapatát, gyakoroltatja a taktikát, hiszen nem csoda, hiszen sok alkalommal nem lehetnek együtt.

Somhegyi Noémi az egyik dunaújvárosi, akire ma számítanak Fotó: Ady Géza

- Megnéztük az olaszok elleni hazai találkozó fontos pillanatait, ezekből lehet építkezni. Nagyon sokat taktikázunk, mert fontos, hogy minden számításba jöhető játékos tudja, mi a dolga. Hiába forgatom a csapatot meccsről meccsre, mindenkinek álmából felkelve tudnia kell a taktikát, hogy ha bármikor lehetőséget kap, tudjon vele élni. Nem becsüljük le a franciákat, hétfőn már ők kerülnek terítékre, mindazonáltal ellenük is már az olaszok ellen alkalmazni kívánt elemeket próbáljuk megvalósítani - fogalmazott Bíró Attila a szövetség honlapján.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!