Sport

2017.03.19. 15:20

Házi úszóversenyen térképezték fel tudásukat

Dunaújváros - A napokban házi úszóversenyt szervezett a gyerekeknek a DFVE vízilabda klub, méghozzá nagy sikerrel.

Gallai Péter

Az egész házi verseny azon megfontolásból találták ki a szakosztálynál, hogy új úszóedzőjük, Gyenese Ágnes fel tudja térképezni az utánpótlás korú játékosok tudását, hogy a technika kijavításával a mezőnyben a többi csapat fölé kerekedhessenek úszástudásban (is).

A gyerekek kétszáz méter gyorson mutathatták meg tudásukat, ami komoly kihívás volt számukra, bele is adtak mindent.

A verseny remek hangulatban telt, a végén pedig senki nem maradt jutalom nélkül
Fotó: amatőr felvétel

- Volt is miért, hiszen a korcsoportok első három helyezettje éremdíjazásban részesült, a 4-6. helyezettek oklevelet kaptak, és a többiek sem mentek haza üres kézzel. Szép eredmények születtek, és hatalmas meglepetések is. A helyezés nem mérvadó, az idő viszont kiváló viszonyítási alap lesz az elkövetkezendő időszakban ahhoz, hogy felmérjük, az új úszástechnika mennyire fejleszti a gyerekek gyorsaságát és eredményességét a vízilabdában.

A házi verseny Ágnes számára pedig lehetőséget adott, hogy hozzákezdhessen a sikeres munkához - mondta az eseményről Kardos Krisztina, a dunaújvárosi klub edzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!