Hallgassa élőben!
Fotó: MTI/EPA/FIA/F1

Magyar Nagydíj: Verstappen készen áll, Hamilton jubilálhat 

A világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen készen áll arra, hogy a brit futamon elszenvedett bukása után a péntektől vasárnapig tartó Forma-1-es Magyar Nagydíjon ismét felvegye a harcot a címvédő, hétszeres világbajnok, századik futamgyőzelmére hajtó Lewis Hamiltonnal.

A vb-pontverseny első és második helyezettje két hete Silverstone-ban az első kanyarban ütközött, ebből pedig a 23 éves holland pilóta jött ki rosszul: autója óriási sebességgel hagyta el a pályát és csapódott a gumifalba. Verstappen egyedül szállt ki az autójából és ment el a mentőig, de láthatóan szédült, koordinációs gondjai adódtak, a pályán kivizsgálták, majd kórházba vitték. Innen még aznap este kiengedték, miután mindent rendben találtak nála.

A Red Bull versenyzője a riválisát okolta az ütközésért, a később a futamot megnyerő címvédőre kirótt tíz másodperces büntetés pedig szerinte nem volt igazságos. Hozzátette, Hamilton győzelmi ünneplését tiszteletlennek és sportszerűtlennek tartja, hiszen ő a vele való ütközés következtében került kórházba.

„Ezen a héten egy 24 órás szimulációs versenyt teljesítettem, ami jó teszt volt, hogy megnézzem, hogyan viselkedik a testem akkor, ha hosszasan ugyanabban a pozícióban kell ülnöm” – nyilatkozta a mogyoródi versenyhétvége előtt Verstappen, akinek korábbi, 33 pontos előnye nyolcra olvadt.

„Jól érzem magam, pozitív érzésekkel várom a hétvégét. Készen állok”

– fogalmazott a holland versenyző.

A silverstone-i eset kapcsán megjegyezte, a média hatalmas feneket kerített az ügynek, amivel ő nem kíván a továbbiakban foglalkozni.

„Tudom, mi történt, mert ott voltam az autóban és éreztem, miként ért véget a versenyem. Már csak arra koncentrálok, hogy megint mi legyünk a legjobbak és ott maradjunk a pontverseny élén” – mondta Verstappen, akinek csapata csütörtökön (ma) felülvizsgálatot fog kérni a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) az angliai esetet illetően. Az FIA meghallgatja és megnézi a Red Bull által összegyűjtött új bizonyítékokat, az osztrák istállónál pedig abban bíznak, hogy a szervezet további büntetést szab ki a brit címvédőre.

„Meglátásunk szerint a tíz másodperc túl enyhe volt” – fogalmazott a német RTL csatornának Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója, aki szerint egy boxutca-áthajtásos büntetést vagy akár egyfutamos eltiltást is megérdemelne Hamilton.

„Mindenkinek megvan a véleménye a Silverstone-ban történtekről, de a legfontosabb, hogy Max jól van. Soha nem kellemes látvány, ha egy autó balesetet szenved, különösen ilyen nagy sebességnél, így örülünk, hogy sérülés nélkül megúszta az incidenst”

– nyilatkozta diplomatikusan Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

A hétszeres világbajnok, címvédő Hamilton a Brit Nagydíj óta feltűnően kerülte az újságírókat, csak az alapítványával kapcsolatban szólalt meg a silverstone-i hétvégét követően. A nyolc mogyoródi sikerével rekorder 36 éves brit a Hungaroringen jubilálhat, ugyanis eddigi 276 futamán 99 alkalommal nyert és az első pilóta lehet a sorozat történetében, aki eléri a századik győzelmet.

A viadalon a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnoksághoz hasonlóan karszalagos rendszer lesz, ezeket a jegy és a védettségi igazolvány felmutatásával előre át kell venni a kijelölt pontokon: Budapest belvárosában az Akvárium Klubban, vagy Fóton az M3-as autópálya mellett az Auchan parkolójában.

A versenyhétvége pénteken 10.05-kor a magyar szempontból legérdekesebb sorozat, a Forma-3-asok szabadedzésével indul: a spanyol Campos Racing színeiben szereplő Tóth László eddig két helyszínen ült autóba, hat futamból a legjobb helyezése a 19. volt, így a fő célja az lehet, hogy hazai pályán bekerüljön a legjobb 15-be.

A 70 körös Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol, a Forma-3-n kívül még a Porsche Szuperkupa és a W Series mezőnye is rajthoz áll Mogyoródon.

Borítókép: Lewis Hamilton, a Mercedes brit címvédője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjának időmérő edzésén a mogyoródi pályán, a Hungaroringen tavaly július 18-án

Hozzászólások

Hirdetés
Komposztálási 1x1 – egy újabb lépés a zöldebb mindennapok felé
Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
színes programokkal
Szent Mihály-napi őszköszöntő a Duna-parton
katasztrófa / 9 perce
Erős földrengés volt Kréta térségében
6,5-ös erősségű földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MÉZES LAJOS temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOKOR ISTVÁN hosszan tartó súlyos betegség következtében, 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 25-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit Tőlünk senki soha el nem vehet." Fájó szívvel emlékezünk MÉSZÁROS BALÁZSNÉ Marika halálának 15. évfordulóján. Szerető férje, fia, lánya, veje, unokái: Sanyi és Anett, Róbert és családja: Betti és dédunokái: Anna, Alíz
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYIMESI JÁNOS 95 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 2-án, szombaton 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZIGÁNY EDIT 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 8-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖLCSEI ZOLTÁN (Gege) 49 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 1-jén 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni téged nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk BÁBA JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége, fiai: Attila, János és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HAAZ JÁNOS 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASS JÓZSEFNÉ 66 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, GULYÁS ATTILA 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 24-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa MAJOR BÉLA baracsi lakos 78 éves korában, 2021. szeptember 13-án örökre megpihent. A temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk PALOTAI JÁNOSNÉ (sz.: Hegedűs Irén) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél." Soha el nem múló fájalommal emlékezünk JUHÁSZ GÁBOR élt 35 évet halálának 1. évfordulóján. Szerető, szülei, testvérei, unokahúgai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ (sz.: Némedi Julianna) 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA ISTVÁN (Öreg) 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCZKA KATA 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagypapánk SZABÓ JÁNOS életének 74. évében örökre megpihent. Búcsúztatására 2021. szeptember 22-én 10 órakor a kisapostagi yacht kikötőben kerül sor. Gyászolják gyermekei: Anita, Zorica és családjaik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Emlékezünk és fájó szívvel gondolunk FELFÖLDI JÓZSEFNÉ szül.: Oláh Margit egykori gyógypedagógusra 2020. augusztus 25-én bekövetkezett halálának 1. évfordulóján. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik 2020. szeptember 10-i temetésén részt vettek. Soha nem feledünk: családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ Piroska az egykori Vasmű úti élelmiszer üzlet vezetője 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALOTAI JÁNOSNÉ (sz.: Hegedűs Irén) életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
napi adatok / 19 perce
5 millió 879 ezer a beoltott, 1183 az új fertőzött, elhunyt 20 beteg
itt tartunk / 57 perce
Gyurcsányt megszondáztatták a lakossági fórumán
nagy volt az ijedtség / 1 órája
Rohammentő vitte kórházba a Nemzet Sportolóját
Dunaújvárosi Egyetem / 1 órája
Ötven éve végzett a legelső évfolyam
duol.hu
örömmel pihen / 1 órája
Utolsó koncertjeit adta a hétvégén Rúzsa Magdi, az énekesnő visszavonul
így telefonáltunk / 1 órája
Mobil ide vagy oda, a vezetékes azért megvan még
Brousil Csaba