Sport

2010.02.20. 03:27

Gyarapítani kell a pontok számát

Dunaújváros - Ma este folytatja bajnoki szereplését a DF Elco DVCSH együttese a Vodafon női OB I-es vízilabda-bajnokság mezőnyében.

nincs nev

A Fabó Éva Sportuszodában 19 órakor a ZF-Eger együttesét fogadják a főiskolás lányok. Hivatalosan csak most kezdődik a bajnokság középszakasza az 1-6. helyezésért, igaz a Héraklész I utánpótlás-válogatott elleni két összecsapást, már előrehozott mérkőzéseken a felkészülés részeként megnyerte a dunaújvárosi együttes. A formábahozás utolsó fázisában a francia válogatott vendégeskedett Dunaújvárosban, akikkel a közös tréningek mellett edzőmeccset is játszott a csapat. Ezen a találkozón az újvárosiak gyakorolhatták a tanult taktikai elemeket, hiszen a vendégek remek partnernek bizonyultak. A bajnokság ezen szakaszát tiszta lappal kezdik a csapatok, így eddig csak az utápótlás elleni két győztes találkozó pontjai szerepelnek a DF Elco neve mellett. A DF ma szeretné gyarapítani a pontjai számát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!