nagyot küzdöttek

2018.10.02. 07:22

Futsal – Magabiztos győzelem, némi izgalmakkal

Férfi Futsal NB I. 4. fordulójának slágermérkőzése a DUNAFERR DUE DUTRADE FC-FUTSAL CLUB VESZPRÉM 5 – 3 (4 – 0)-ra végződött összecsapás volt, amit a Dunaújváros Sportcsarnokban vívtak hétfő este. Egy igazi rangadót remélt a szépszámú közönség. A kisebb létszámú, de zajosabb és lelkesebb csoport a vendégeknek szurkolt. A helyieket bíztatók a kedvenceik ziccereire mozdultak be igazán. Ők is bőven zajonghattak, jó okuk volt rá.

Balogh Tamás

A kezdés után

Mindkét fél úgy látott a dolga után, hogy egy pillanat alatt látszott, itt mindenki nyerni akar. A Dunaferrből Németh, Fekete és Hosszú három percen belül dupláztak, de Spandler szerencsésen mentette a kísérleteiket. A másik oldalon Bencsik duplájával Cseresnyés vakmerően melegített be a kapujában.

Az első igazi bravúrszámra nem sokat kellett várni. Hosszú tanítani valóan ívelte át keresztben a pályát, amit Pál Patrik mesteri megoldással vett át, és lőtte a hálóba: 1-0 az 5. percben.

A piros mezes hazaiak egy pillanatnyi szünet nélkül, káprázatos megoldásokkal ostromolták a vendég kaput. Hosszú ezúttal az előbbi színvonalon tálalt Fekete elé, akinek a belőtt labdájára remek időzítéssel érkezett Németh, és védhetetlenül bombázott a hálóba: 2-0 a 6. percben.

A Veszprém mestere, Madarász János azonnal időt kért, hogy rendezze a soraikat. A mágia egyenlőre még nem működött, mert a parádés akciókat továbbra is a Dunaferr legénysége vezette, elsősorban még a szokásostól is nagyobb kedvvel játszó Fekete – Hosszú páros révén.

A veszprémi oldalról Tatai, Dávid, majd Gyurcsányi kényszerítette a hazai kapust újabb bravúrokra. A választ előbb Fekete nagy bombája, majd Sáhó pazar, gólt hozó lövése adta: 3-0 a 17. percben.

Ez az eredmény már komoly motiváció volt a vendégeknek, akik főképp Tatai és Gyurcsányi révén még nagyobb elánnal kényszerítették Cseresnyést újabb látványos bravúrokra. A választ Pál távoli bombája jelentette, amit a betömörülő védők önfeláldozóan vágtak ki a mezőnybe.

Az utolsó percre is maradt egy Dunaferres álom akció, amely ezúttal is Hosszútól indult, aki ragyogóan tálalt Klacsák elé, ő Feketét kiszolgálva lövetett a centerrel, egy vastapssal jutalmazott újabb gólt: 4-0 a 20. percben.

A szünet után

Minden hazai szurkoló számára, futsalos álomba illően kezdődött a játék, hiszen Hosszú ritkán látható nagyszerű megoldással növelte a csapata előnyét: 5-0 a 22. percben. A sort Klacsák folytatta volna, de a lövését a kapus hárította.

A Veszprém csapata mindent egy lapra feltéve, innét 5:4-es emberelőnyben támadta végig a mérkőzést. Előbb Bencsik durrantott két méterről fölé, majd Tar tüzelt, amit előbb Cseresnyés hárított, de a duplára már nem volt szerszáma: 5-1 a 29. percben.

A vendégek vérszemet kapva kihasználták a hazaiak megingását további nyomás alatt tartották a kapujukat. Újra Bencsik próbálkozott, majd Tatai szépített: 5-2 a 30., 5-3 a 34.-ben!

Ennyi azonban pontosan elég volt a Dunaferrnek a pofonokból, s bár az 5:4 változatlanul nagy teher lehetett a számukra, de keményen beleálltak a csatába és Cseresnyés a kellemetlen sérülése után végleg lehúzta a rolót. Az eredmény változatlan maradt.

A győztes csapat
Fotó: Balogh Tamás

Aki álom futsálért, csodás gólokért, zseniális egyéni teljesítményekért, őrületes csatáért választotta a mérkőzés megnézését, nem csalódhatott. A Dunaferr káprázatos első félidőt produkált, és a végjátékban az önfeláldozó küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak.

A második félidőben a vendégek is bemutatták, hogy valóban egy jó kerettel érkeztek. Elismerve a produkciójukat úgy gondoljuk, hogy a DUNAFERR DUE DUTRADE FC megérdemelten tartotta meg a három bajnoki pontot!

Játékvezető: Zimonyi Péter

Asszisztensek: Tamási Péter, Imrő János

DUNAFERR DUE DUTRADE FC-FUTSAL CLUB VESZPRÉM 5 – 3 (4 – 0)

DUNAFERR DUE DUTRADE FC

12 Cseresnyés Alex, 4, Németh Péter 6', 10 Pál Patrik Krisztián 5, 11 Fekete Róbert 20', 20 Hosszú Ádám 22'.

Cserék:

1 Rigó László, 29 Reveland Zoltán, 2 Oroszi László Krisztián, 6 Klacsák Bence, 7 Fridrich Dávid, 8 Szeghy Szabolcs Géza, 13 Szabó Kristóf, 14 Sáhó Kristóf 17', 16 Hajdú Norbert

Vezetőedző: Fehér Zsolt

FUTSAL CLUB VESZPRÉM

30 Spandler Mátyás, 11 Komáromi Péter, 12 Dávid Richárd István, 13 Gyurcsányi Zsolt, 77 Bencsik Roland

Cserék:

1 Schmidmajer Ádám, 7 Tatai József 30',34',36' (S), 9 Tar Tamás 29', 26' (S), 10 Márkus Gábor, 15 Boromisza Dániel, 17 Bencsik Áron, 19 Bognár Péter, 22 Bencsik Ádám

Vezetőedző: Madarász János

 

Vezető képünk illusztráció.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában