Sport

2017.01.19. 13:59

Fox SE: felvették a kesztyűt!

Dunaújváros - A régi patyolat udvarában található Fox SE edzőtermében négyféle sportág műhelyét lelhetjük fel.

Szóládi Zoltán

Itt, az ökölvívás mellett a brazil jiu jitsu, a kali és az aikido szerelmesei egyaránt megtalálják a számításukat. A városban még rövid múltra visszatekintő szakosztályok békében megférnek egymás mellett.

A két éve megalakult ökölvívó szakosztályában is megkezdték a 2017-es idényre a felkészülést. Sulák Andrással, a bokszolók vezetőedzőjével értékeltük a múlt évet, és kitekintettünk az idei szezonra.

- 2014 óta tartok edzéseket, és 2015 februárjától vagyunk ebben a teremben, de az igazi munkát, a versenyeket 2016-ban kezdtük el a gyerekekkel. Nagyon tehetségesek! Szerencsére hamar összegyűlt egy mag, minden korosztályból volt több olyan fiatal, akikről látszott, hogy versenyzők lehetnek.

- Miként alakult a tavalyi esztendő?

- A 2016-os esztendő számomra nem várt sikereket hozott. Több hazai rangos versenyen indultunk, és már érmeket is hoztunk haza. Ezenkívül részt vettünk nemzetközi versenyeken is (Szlovákiában, Csehországban, Moldáviában), amit nem erre az évre terveztem még, és adtunk kerettagokat a különböző korosztályos válogatottakba is. Az évet az Énekes István-emlékversennyel kezdtük, az még nagyon erős volt a számunkra, hiszen ez egy válogatóverseny, majd a Budapest-bajnokság, a diákolimpia, a Bornemissza Gergely-emlékverseny, az id. Süllős Gyula-emlékverseny, ősszel pedig a korosztályos magyar bajnokságok következtek. A fiúk messze túlszárnyalták azt, amit elképzeltem. Óriási öröm volt például, hogy Sztojka Sanyika révén 50 kg-ban bajnoki címet szereztünk. De rajta kívül a kaposvári országos serdülő bajnokságon Simon Richárd bronzérme is fantasztikus teljesítmény volt! Egerben, a 60 kilogrammos ifjúsági B csoportos Rafael Milán első lett. A szintén 60 kilogrammos ifjúsági Kovács Adrián Csehországban a Budapest válogatottban szerepelt. A csehek Európa-bajnoki harmadik helyezettje ellen kikapott, helyt állt, de jogos vereséget szenvedett, utána viszont remek teljesítménnyel megverte lengyel ellenfelét.

Sulák András: „Azt szeretném elérni idén, hogy a versenyzőim élesek legyenek, mint a borotva..." Fotó: Zsedrovits Enikő

- Év eleje van, de a fiatalok már felvették a kesztyűt.

- Igen, január 4-én megkezdtük a munkát. Kemény alapozáson vagyunk túl, sok futással, kondival és erőnléti edzésekkel. Nagy várakozással tekintek az idei év elé, mert a szakma szerint is ügyesek a gyerekek. A serdülőben szorgalmas és kitartó munka esetén esélye lehet az Európa-bajnokságra kijutnia Sztojka Sándornak és Horváth Máténak. Utóbbi még csak 13 éves lesz, de már tavaly is 21 meccset vívott, és mindet megnyerte. Technikás és erős bunyós válhat belőle.

- Milyen versenyek lesznek az idén?

- Az első január 21-én lesz, a csapat egyik fele megy Dombóvárra, a másik Szikszóra, ugyanis a Vasas kihelyezett szakosztálya vagyunk. Aztán a kiemelkedő versenyek jönnek, a Bornemissza Gergely és az Énekes István-emlékverseny, a diákolimpia, a Budapest bajnokság és a korosztályos magyar bajnokságok. Ezek mellett természetesen minden lehetséges pofonpartin részt veszünk, mert azt vallom, legyen egy versenyzőnek megfelelő meccsrutinja, ez pedig csak így szerezhető meg. A mi időnkben általános volt, hogy évente negyven mérkőzést is vívtunk, amíg akadtak fiúk, akik tavaly csak tíz találkozón léphettek a kötelek közé. Ez pedig kevés.

- Néhány éve még profi bokszoló volt. Ötszörös egyéni magyar bajnokként, Interliga-győztesként mi az, amit fontosnak tart átadni a fiataloknak?

- Amikor elkezdtem edzőként dolgozni, akkor 5-10 éves távlatokat tűztem ki magam és a sportolóim elé. Azt gondoltam, hogy ha érdemesnek tartom magam az edzői szakmára, akkor öt éven belül bajnokot kell nevelnem. Nos, ez már tavaly sikerült. Aztán azt is szeretném elérni, hogy a versenyzőim olyan élesek legyenek, mint a borotva, és amilyen hibákat annak idején én elkövettem, azokat ők már ne kövessék el, és megvalósíthassák önmagukat, és kiteljesítsék pályafutásukat. Ehhez mindenképpen szükséges az elhivatottság, az alázat, a céltudatosság. Jómagam nagyon imádtam edzeni, tudtam, hogy elengedhetetlen a kemény felkészülés az eredményességhez. 350 amatőr mérkőzésem volt, ezért mondhatom, hogy időben meglátom a kritikus meccsszituációkat, és tudok segíteni a versenyzőimnek az éles helyzetekben is.

- Mivel lenne elégedett egy év múlva?

- Az idei év után álomszintű siker lenne, ha nemzetközi versenyre is kijutnánk, illetve ismét több sportolónk eljutna a válogatott kerettagságig, mind serdülőben, ifiben, mind a felnőttek között. A válogatott látókörében van serdülőben Horváth Máté és Sztojka Sándor, az ifjúságiak között Varga Bence, a felnőttek közt pedig Kovács László.

- És a távlati célok?

- Jó lenne az iskolákban toborozni, mert ezt a sportot sem árt időben kezdeni. Persze, az utcáról is bejöhet bárki, szívesen látjuk, pláne a 10-11 éves korosztályt. A távlati célunk pedig az, hogy olyan önálló klubunk legyen, amellyel komolyan számolni kell majd az éves pontversenyben. Ez ugyanis nem lényegtelen, mert amelyik csapat az első tíz között végez, az a szövetségtől komoly műhelytámogatást kap, s ez a működési költségekben jelentős segítséget jelent.

- Ha már, a működés került szóba, kiknek köszönhető a klub finanszírozása?

- A kiemelt fő támogatónk Baki Endre úr és Takács Titusz. Köszönet jár még a testvérklubunknak: a Vasas SC-nek, Csikesz Jenőnek és Hajnal Patriknak. Az ő segítségük nélkül nem lehettünk volna ilyen sikeresek. A jövőben szeretnénk még támogatókat bevonni a sikeres működés reményében. Úgy vélem, hogy a majdani sikereink ezt is meghozzák!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!